Maláj utasszállító – EU: Oroszországnak vállalnia kell felelősségét

Akt.:
Brüsszel – Oroszországnak vállalnia kell felelősségét a maláj légitársaság utasszállító repülőgépének négy évvel ezelőtti lelövésében, és együtt kell működnie a tényfeltáró munkában az elszámoltathatóság érdekében – jelentette ki nyilatkozatában az Európai Unió külügyi szolgálata (EEAS) pénteken.

A nyilatkozat szerint az Európai Unió támogatja az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatát, amely a 2014 nyarán Ukrajna légterében elkövetett támadás felelőseinek felkutatását sürgeti, valamint azt, hogy minden állam teljes mértékben működjön együtt az elszámoltatásukra irányuló erőfeszítésekben.

Az MH17-es járat tragédiájának ügyében vizsgálódó nemzetközi szakértőcsoport tagjai csütörtökön közölték, hogy egy orosz katonai egység rakétája lőtte le az Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó repülőgépet Kelet-Ukrajna felett. A Buk-Telar rakéta az oroszországi Kurszkban állomásozó 53. légvédelmi dandártól származik. Mint elmondták, a rakéta nem sokkal a támadás előtt érkezett Kelet-Ukrajnába Oroszországból, ahová a Boeing 777-es lelövése után vissza is vitték a kilövőállást. A nyomozók nem nevezték meg a feltételezett elkövetőket.

A négy évvel ezelőtti tragédiában a fedélzeten tartózkodó mind a 298 utas – köztük 196 holland és 27 ausztrál -, valamint a legénység életét veszette. Oroszország végig tagadta, hogy köze lett volna a gép lelövéséhez.

– MTI –