Malackodás a főtéren

Debrecen – A barátságtalan idő ellenére szombaton délután tömeg tolongott a főtéren, az első debreceni Mangalicanapokon. A termelők sem panaszkodtak: a kíváncsiak folyamatosan kérdeztek, kóstolgattak és vásároltak.

– Elég jó az érdeklődés, ízlik is a termékünk, már többen visszajöttek és vettek belőle – mondta Pacsay Imre, a szegedi Balaton Hús vállalkozás kereskedelmi vezetője. – A kolbász 3300, a szalámi 3990 forintba kerül kilónként. Tradicionális, 150-200 éves receptek és technológia alapján készültek, a szerint füstölünk, érlelünk; szegedi paprikát, magyar fűszereket teszünk ételeinkbe, nem teszünk viszont semmilyen „E-betűset”. A mangalica húsát nem keverjük más sertésével: ez fontos, mert sajnos, vannak olyanok, akik igen, és terméküket mégis mangalicaként árulják.

– Az igazi mangalicaszalonna nem kemény hanem puha, kevés benne a hús; utóbbi sötétebb, márványozottabb mint a a megszokott. A zsír kisütve nem lesz mócsingos, hanem „olvadós” – magyarázza Tóth Marianna, aki túrkevei családi vállalkozásuk termékeit népszerűsíti.

Hogy a Mangalicanapokon csak igazi mangalica-finomságokat áruljanak, arról a szervező Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete (MOE) gondoskodott. Titkára, dr. Szabó Péter elégedett volt a látogatottsággal.

– Összehasonlítva a budapesti rendezvénnyel, arányaiban itt talán még többen is megfordultak szombat délutánig. Ez azért is érdekes, mert Debrecenben most mutatkozunk be először.

HBN