Május elé

Május elé
© Fotó: origo.hu
Hajdan, három nappal május 1. előtt már az újságok, a rádió, a televízió egyaránt tele volt az ünneppel, most azt sem tudom, hogy a nap ünnep, vagy nem. Mert dolgozni ugyan nem kell menni, de az események, már amik lesznek, el vannak aprózva, hogy olyan túlságosan ne kelljen összejönni, ünnepelni a Munka Ünnepét. Réti János írása.

Mindig sütött a nap, bármilyen esős idő is volt azt megelőzően. Erre anyám azt mondta, higgyük el, hogy kommunista maga az Isten is!
Persze biztosan sokan lesznek a sátraknál, pultoknál így is, de felvonulás nem lesz! Hajdan volt felvonulás, tribün, Kádár elvtárs és kívánság műsor. Meg nagy társas összejövetel a kollégákkal, sok virsli, meg sör! Például ez is az egyik oka lehet, hogy valójában elsinkófáltuk a „munka ünnepét”. Mert ha borozás lenne a vége, akkor valószínűleg meggondolnánk.

És mindig sütött a nap, bármilyen esős idő is volt azt megelőzően. Erre anyám azt mondta, higgyük el, hogy kommunista maga az Isten is! Május elsején nem a gasztronómiáé volt a főszerep, hanem a virslié mustárral, ezt adta a szakszervezet a gyülekező helyén, meg leginkább csapolt söré. Korsó, pohár és pikoló utóbbi leginkább a hölgyeknek. Meg persze lángos, sült kolbász, meg ilyesmi és a gyerekeknek valami nassolnivaló…

Felvonulni nem volt kedvünk, de ott lenni és vonulni már igen! Találkozni rengeteg meglévő, meg volt munkatárssal, megtudni, hogy mi van velük, és mi van a családdal. Ebben az volt a legjobb, hogy találkoztunk és szót váltottunk egymással. Persze miután túljutottunk, s tribünön legtöbbször tovább mentünk sörözni, majd csak azután mentünk haza.

Mostanában már nem akarnak együtt mutatkozni a kollégák, és ezért nem is mutatkoznak. Sőt, azt sem mutatják túlságosan, hogy munkások. Elhiszem, hogy nő a foglalkoztatottság és csökken a munkanélküliség, de nekem furcsa, hogy a munkahelyek nem közösségként működnek. Hanem csak úgy vannak. Ha vannak! Persze jó, hogy vannak, de összetartást üzenő hangulat nem igazán van. Emlékszem, évekkel ezelőtt riportot csináltam egy amerikai, amolyan összeszerelő gyárban, de ott emberi hangot, szóváltást nem hallottam, csak ment mindenki a dolga után. Persze a riportalanyok – ketten voltak – beszéltek válaszolva a kérdéseimre, de túlzásba nem vitték a dolgot.

A hangosbeszélő a tribünnél köszöntötte a gyárak, üzemek vagyis a munkahelyek dolgozóit, a kisebb gyerekek az apjuk nyakában ültek, fő, hogy a napon legyenek, majd következett a Kádár-riport, és jött a kívánság műsor. Előre szerkesztve, magyar nótával, táncdalokkal, meg a végén az Állami Népi Együttessel. Röviden: nem volt annyira szörnyű a dolog, mint amilyennek mostanában igyekeznek beállítani.

Legyen munka ünnepe, a lelkünkben legalábbis és legyenek igazi kollégáink, munkatársaink, örüljünk, hogy tartozunk valahova! Végül elmehetünk inni egy sört! Legyen korsó! Legalább tovább beszélgetünk…

Aztán már jöhet az Anyák napja, meg a ballagás.

Réti János

Címkék: ,