Majd’ minden hónapra jutott egy brutális állatkínzás

Akt.:
Szuszi kutyának húsába vágott a láncKép
Szuszi kutyának húsába vágott a láncKép - © Fotó: Buksi Állatvédő Egyesület
Hajdú-Bihar – Egy sajnálatos cselekedet a sok közül: két hajdúböszörményi férfi karóval ütötte a befogott kóbor eb fejét.

A legtöbbször kutyák szenvedtek hanyag „gazdáik” miatt az idén – ez derült ki abból az összesítésből, amit állatkínzás miatt indult nyomozások alapján készítettünk. Csak az elmúlt bő hónapban három ilyen ügyre derült fény.

A legnagyobb visszhangot talán a Balmazújvárosban talált Szuszi kutya esete váltotta ki, amelyet a Napló hozott felszínre. Az eb kölyökkorától kezdve egy fához lehetett kikötve, s egy centiméter mélyen nőtte be magát a lánc a húsába. A láncot ki kellett műteni – erről Tar Ágnes, a balmazújvárosi Buksi Állatvédő Egyesület elnöke beszélt munkatársunknak. – A kutyát rettegésben tartották, a portán szemétdombok között próbált túlélni. A saját maga által ásott gödörben aludt, még csak egy itatótálat sem találtunk mellette – magyarázta. Kezdeményezték, hogy a tulajdonost tiltsák el az ebtartástól, a Napló cikke alapján pedig a rendőrség állatkínzás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárását. A kutya 42 éves gazdáját gyanúsítottként hallgatták ki.

Egy hajdúszoboszlói családi háznál – ahová októberben családi perpatvar miatt mentek ki a rendőrök – egy olyan kutyát találtak, amelynek egy másik eb leharapta a lábát. A házőrző gazdája, egy 54 éves nő azt mondta, a sebet ecetes vízzel és sebhintőporral kezelte. A megyei rendőr-főkapitányság közlése szerint a gazdája azonban nem gondoskodott a kutya állatorvosi ellátásáról, így az állat maradandó egészségkárosodást szenvedett. Sz. Sándornét a járőrök bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt állították elő.

Daganat a nyakán

Rosszabbul járt az a kóbor eb, amelyet Hajdúböszörményben fogott be két férfi, a nyakába hurkot tettek, majd mindketten karóval ütötték a fejét. A kutya a bántalmazás következtében elpusztult, tetemét pedig elásták – számolt be a megyei rendőr-főkapitányság. A nyomozók egy helyi ingatlan kertjében találták meg a tetemét. Az 55 éves és 58 éves gyanúsítottakat december 9-én fogták el és hallgatták ki. A férfiak elismerték a bűncselekmény elkövetését. A helyi rendőrkapitányság állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt bíróság elé állításukat javasolta az ügyészségnek. Szintén vádemelést javasolnak a rendőrök egy nő ellen, aki nem gondoskodott megfelelően a kutyájáról, amelynek nyakán jókora daganat nőtt. Az ebre egy állatvédő egyesület önkéntese még tavasszal lett figyelmes a Biczó István-kertben, ő vitte az állatot orvoshoz, s megműttette. A beteg állat ügyében kirendelt szaktanácsadó megállapította, hogy a kutya a daganat miatt akár el is pusztulhatott volna.

Kidobni is tilos

A törvény az állatkínzás tekintetében az elmúlt években több alkalommal szigorodott. A Btk. szerint az is állatkínzást követ el, aki például kutyájának, macskájának kicsinyeit egy zsákban az út melletti árokba dobja. Ezért két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Ugyanakkor három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható az, aki az állatnak különös szenvedést okoz, vagy több állat maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza.

Az elmúlt időszakban a bíróság az ítéletek indoklásakor többször is súlyosító körülményként értékelte az ilyen bűncselekmények elszaporodását.

Az interneten azonban több olyan ügyet találtunk, ahol végrehajtandó szabadságvesztést nem szabtak ki. Szintén megúszta egy év négy hónap – végrehajtásában három évre – felfüggesztett szabadságvesztéssel az a vámospércsi férfi, aki 2014-ben négy kóbor kutyát dobott a szennyvízaknájába. A férfi a bíróságon azt mondta, nem akarta, hogy az ebek az udvarára szokjanak.


Bíróság elé állították a vámospércsi eset elkövetőjét Bíróság elé állították a vámospércsi eset elkövetőjét | Fotó: Derencsényi István ©

A hathetes állatok belefulladtak a vízbe.

Börtönbe kellett vonulnia viszont annak a 19 éves hajdúnánási férfinak, aki elvágta a szomszédja kutyájának nyakát, mert az állat a vádlott ablaka alatt felhalmozott szemétben keresgélt élelem után és eközben a hulladékot széthordta. Egy éve gyorsított eljárásban nyolc hónapnyi letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

HBN–SZZSL


Madarakat ,,akasztott”

Idegesítették az erkélyét állandóan összepiszkító galambok, ezért damilból madárcsapdát készített egy férfi Debrecenben, amiben fennakadtak és elpusztultak a szárnyasok. Minderről alsó erkélyszomszédja tett bejelentést a rendőrségnek, mert látta a damilba gabalyodott, elpusztult madarakat. A férfinak szintén állatkínzás miatt kell bíróság elé állnia.








hirdetés