Magyarországra figyel ma a világ


14,06 

A szociális biztonság terén a követketkező lépéseket teszik:

A devizahitelek megfékezésére  a jövőben jelzálogot csak forinthitelre fogadnak el.

Bevezetik a másodlagos élemiszervizsgálatot, hogy “ne érkezhessen Európa élelmiszerhulladéka Magyarországra”

A közüzemi díjak emelésének moratóriumát rendelik el a rendszer átalakítására tárgyalásokat kezdenek

Elrendelik a kilakoltatási moratóriumot 2010 december 31-ig és tárgyalásokat kezdenek a bajba jutott lakáshitelesek ügyének megoldására. A kormány a kontinentális hitelezési rendszer mellett áll, vagyis amellett, hogy kilakoltatásra ne kerülhessen sor hitelfelvétel esetén. (Forrás: www.vg.hu )

 

13,30 : 

Az első terv hét intézkedést tartalmaz, az első, hogy a cégek társasági adóját 19-ről 10 százalékra csökkentsék az évi 500 millió forintos nyereség alatt.

Bevezetnék az egykulcsos, családi jövedelemadót két év alatt, ez alatt 1 millió 300 ezer munkavállalót vonnak be és kivezetik az adójóváírást.

A kis- és középvállalkozásokat terhelő adók közül tíz kisadót törölnének.

Bevezetnék az adórendszeren kívüli kereset fogalmát, lehetővé téve, hogy aki adózott jövedelemből magánszemélynek munkát biztosít, annak ne kelljen ismét adóznia.

Az adószabadság megteremtéséért a vért szerinti, egyenes ági rokonok közti vagyonmozgás, az adózott jövedelemből való foglalkoztatás és a gyermekekről való gondoskodás nem tartozna az adózás körébe.

Az egykulcsos személyi jövedelemadó esetében 16 százalékos lenne az adókulcs.

A beruházásoknél kérendő 51 engedély harmadát a kormány eltörli.

Az alkalmi foglalkoztatás szabályainál visszatérnek a korábbi rendszerhez.

Ingatlan bérbeadása esetén a bérbeadónak ne kelljen vállalkozóvá válnia.

Vissza kell adni a szabad gyümölcspárlat-készítés jogát az embereknek. Mint mondja, ezzel 90 éves küzdelem zárul le. Lehet nevetni ezen, de “ez a szabadságharc a felkelők teljes győzelmével zárult”

A kormány javasolja, hogy tegyék áfamentessé a karitatív szervezeteknek nyújtott adományokat.

A kistermelők élelmiszer termelési-, feldolgozási feltételeit küön intézkedéssel javítanák.

Széchenyi kártya program keretét 50 millió forintig emelnék, és pályázatra beruházásra is felhasználható tennék.

Teljesen átalakítanák a kkv-knak juttatott uniós pénzek rendszerét.

 (forrás: www.vg.hu )


11,30 : A hazai és a nemzetközi üzleti körök árgus szemekkel lesik a magyar miniszterelnök parlamenti beszédét, melyben az előzetes hírek szerint „rendszerszintű gazdasági változásokat” jelent be.

 

Teszi ezt azután, hogy a kormány maratoni, háromnapos ülésen igyekezett megtalálni, miként lehet a 3,8 százalékos hiánycél betartásával megnyugtatni a piacokat, emellett pedig tehercsökkentések révén felpörgetni a gazdaságot.

Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára tegnap – a vártnál valamivel rosszabb májusi államháztartási adatok fényében – ismét leszögezte: valótlan adatokat közölt az előző kormány. A vg.hu ugyanakkor úgy tudja, a kismértékű elmaradásnak elszámolástechnikai oka van.

A korábban államcsődöt vizionáló Kósa Lajos tegnapi parlamenti hozzászólásában annyit elismert, követhetnek el hibát, de a bajok okozójának az előző nyolc év szocialista vezetésű kormányait nevezte meg.

Miközben még mindig bizonytalanság uralja a piacokat, a budapesti tőzsde tegnap valamelyest megnyugodott, s az OTP-papírok is javarészt kiheverték a reggeli tízszázalékos zuhanást. Az utóbbi hátterében értesülések szerint az új kormány jelentős mértékű bankadóra vonatkozó tervei húzódnak meg.

Minden bizonnyal a magánnyugdíjpénztárak vezetői is megrökönyödtek azon, hogy néhány óra alatt a pénztárakra vonatkozó jogszabály-módosítások váltak a jövőbeni gazdaságpolitika egyik pillérévé. A szombaton kezdődött és tegnap este végződött maratoni kormányülésen ugyanis olyan terv körvonalazódik, hogy a pénztári befizetések és vagyon „becsatornázásával” javítanák a költségvetés pozícióit, olyannyira, hogy számottevő adócsökkentésekre is tér nyílna még az idén. Mindenesetre ma Orbán Viktor a parlamentben bejelenti az úgynevezett akciótervet.

Forrás és részletek a Világgazdaság oldalán >>>