Magyarország küldte a második legtöbb riasztást veszélyes termékekről az EU rendszerébe

Budapest – Magyarország 238 riasztást küldött veszélyes vagy azonosítatlan termékek miatt az Európai Unió gyorsriasztási rendszerébe (Rapex) tavaly, csak eggyel kevesebbet, mint az első helyen végzett Spanyolország – közölte a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szerdán.

A 238 riasztásból 195 súlyosan veszélyes, 17 közepes, illetve nagy kockázatú termék volt, 26 bejelentést pedig információként továbbítottak az azonosító jelölések hiánya miatt.

A magyar kezdeményezésű, súlyosnak minősülő 195 riasztás csaknem 50 százalékát ruházati termékek, 21,5 százalékát villamossági termékek, 16 százalékát pedig játékok és gyermekeknek szánt termékek tették ki.

A legnagyobb kockázatot a kémiai veszélyt jelentő tiltott anyagok használata, illetve a sérülés, a fojtás, az áramütés, az égési sérülés és a fulladás veszélye okozta – derül ki a fogyasztóvédelmi hatóság közleményéből.

Tavaly összesen 2072 riasztást vettek nyilvántartásba a Rapex rendszerben. Amikor valamelyik tagállam riasztást indít, a többi ország is ki tudja szűrni az érintett termékeket a saját piacán, és reagálhat az eredeti riasztásra – tájékoztatott a hatóság.

– MTI –

Címkék: ,







hirdetés