2012.08.12 21:48; Frissítve: 2012.08.12 21:48


Magyar válogatott – Gera és Hajnal nem játszhat Izrael ellen

Magyar válogatott – Gera és Hajnal nem játszhat Izrael ellen
Budapest, 2012. augusztus 12., vasárnap (MTI) – Gera Zoltán és Hajnal Tamás sérülés miatt nem léphet pályára a magyar labdarúgó-válogatottban, amely szerdán Izraelt fogadja barátságos mérkőzésen.

alt hiba beküldése

“Gera és Hajnal sérülése sem súlyos, de a labdarúgók klubjai azt kérték, hogy ha lehetséges, tekintsünk el meghívásuktól, mert a válogatottban való játékukkal veszélybe kerülne szereplésük a szezonrajton” – idézte a szövetség honlapja Egervári Sándor szakvezetőt, aki utólag Koltai Tamást, a Győri ETO középpályását hívta meg együttesébe.

A szakember hozzátette, számára is fontos, hogy a kerettagok rendszeresen szerepeljenek klubcsapataikban, s miután a két játékos az edzéseken sérülten nem vehetne részt, úgy döntött, méltányolja a kéréseket, és a szerdai felkészülési mérkőzésen nem számít a játékukra.

A magyar válogatott szerdán 20:30 órakor a Puskás Ferenc Stadionban játssza utolsó felkészülési mérkőzését a világbajnoki selejtezősorozat szeptemberi megkezdése előtt.

 

A magyar labdarúgó-válogatott kerete

kapusok:

Bogdán Ádám (Bolton Wanderers), Király Gábor (1860 München), Megyeri Balázs (Olimpiakosz)

védők:

Varga József (DVSC-TEVA), Vanczák Vilmos (Sion), Korcsmár Zsolt (Brann Bergen), Mészáros Norbert (DVSC-TEVA), Juhász Roland (Anderlecht), Lipták Zoltán (Győri ETO), Laczkó Zsolt (Sampdoria), Halmosi Péter (Haladás)

középpályások:

Gyurcsó Ádám (Videoton), Koman Vladimir (FK Krasznodar), Szakály Péter (DVSC-TEVA), Pintér Ádám (Real Zaragoza), Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Koltai Tamás (Győri ETO FC)

csatárok:

Szalai Ádám (Mainz), Szabics Imre (Sturm Graz), Németh Krisztián (Roda JC)

 

 

 

- MTI -

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Bernadett, a nap szépe

Bernadett 18 éves rudolftelepi lány. A vizsgái után a vendéglátásban szeretne elhelyezkedni. A nyárra még nincs terve, de ahogy a barátnőit ismeri…
tovább »


Login2