Magyar Ring Gála – Bacskai sok mozgással próbál eredményes lenni

Budapest – Edzőjével, Szántó Imrével nagyon élvezi a közös munkát a karrierje második profi ökölvívó-mérkőzésére készülő Bacskai Balázs, aki a pénteki, várpalotai Magyar Ring Gálán nem középsúlyban, hanem nagyváltósúlyban lép majd kötelek közé.

A korábbi Európa-bajnok bokszoló májusban, első profi ütközetén a középsúlyú (72,6 kg) magyar bajnoki címért vívott nagy és sikeres csatát Harcsa Norberttel. Most viszont egy kategóriával lejjebb (69,85 kg) folytatja, mert alapsúlya még nem elég magas ahhoz, hogy nemzetközi szinten is komoly teljesítményre legyen képes.

“Én ha jóllakom, akkor vagyok 74 kiló, márpedig középsúlyba 80 kiló környékéről szoktak visszafogyasztani” – mondta Bacskai az M4 Sport Sportreggeli című műsorában hétfőn, hozzátéve, hogy ez a méretbeli különbség szemre is látványos.

Amióta a profikat választotta, a mindenki által csak Öcsi bácsinak hívott mesteredzővel dolgozik együtt, aki már a Harcsa elleni összecsapáson is segítette, ám akkor néhány hét állt csak a rendelkezésükre, így a valódi közös munkát a nyár elején kezdték meg.

Az amatőrök között felnőtt Eb-címe mellett junior világbajnok sportoló elárulta, a tapasztalt trénernek okozott nehéz pillanatokat az elmúlt hónapokban, de megjegyezte, szerencsére Szántó Imrének az utóbbi időben már nem kellett nyugtató az edzésekhez. A közös munkát Bacskai nagyon élvezi, különösen azt, hogy 29 éves kora ellenére mindennap újat tanul.

“Öcsi bácsi igyekszik visszahozni a régi bunyómat, amit az elmúlt években elhagytam. Azt kéri, sokat mozogjak lábon, mert nagyon utálja a statikus bokszot” – jegyezte meg az öklöző, aki szerint pénteken is az lesz majd a feladat, hogy elmozogjon, s ellenfele ne nagyon tudja őt megütni.

Várpalotán Bacskai a tanzániai Salehe Mkalekwával mérkőzik hatmenetesre tervezett összecsapáson. Jelezte, nagyon keveset tud a 14. profi meccse előtt álló riválisáról, de a cél mindenképpen a győzelem.

Bacskai mellett ringbe lép többek között Szellő Imre, a Boksz Világszervezet (WBO) cirkálósúlyú interkontinentális bajnoka, valamint Kovács Zoltán, a WBO nagypehelysúlyú Európa-bajnoka is. A gálát az M4 Sport 21.45-től élőben közvetíti.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés