Magyar Kupa – A Vidi és a Honvéd hazai pályán kerülhet előnybe

Budapest – A bajnoki címvédő MOL Vidi a Debrecent, míg a Budapest Honvéd a sorozat meglepetéscsapatát, a Soroksárt fogadja a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésein, kedden és szerdán.

A székesfehérvári találkozón nagy csata várható az OTP Bank Ligában második és a negyedik helyen álló együttesek találkozóján.
Az előző körben a Vidinek volt nehezebb dolga, mivel a bajnoki listavezető Ferencvárossal találkozott, s végül kettős győzelemmel jutott tovább. Éppúgy, ahogy a DVSC, mely a Mezőkövesdet búcsúztatta a sorozattól.

Az MK mindkét fél számára fontos lehet: a Vidi öt fordulóval a vége előtt nyolc pont hátránnyal van leszakadva az FTC mögött az NB I-ben, így egyre kevesebb esélye marad a címvédésre, a kupa elhódításával viszont sikerülhetne trófeával zárni a szezont, míg a debreceniek a Magyar Kupa megnyerésével biztosíthatnák szereplésüket az Európa-ligában, akkor is, ha a bajnokságot nem tudják dobogón zárni.

Az erőviszonyok alapján a Vidi a párharc esélyese, ugyanakkor a csapatnak az elmúlt években rendre nem jött ki a lépés a kupában, hiába volt bajnok háromszor is 2011 óta a gárda, az MK-ban nem tudott az élen végezni. A Vidi története során eddig egyetlen alkalommal, 2006-ban nyerte meg a sorozatot. A DVSC ugyanakkor már hatszor nyert, legutóbb 2013-ban.

A hétszeres győztes Honvéd nem panaszkodhat a sorsolására az MK mostani szezonjában. A kispestiek ugyanis még nem találkoztak élvonalbeli riválissal, s az elődöntőben sem fognak, mivel a Puskás Akadémiát a negyeddöntőben búcsúztató Soroksár vár rájuk.

Az esélyek nem csupán az osztálykülönbség miatt szólnak a Honvéd mellett, hanem a vendégek formája miatt is: Lipcsei Péter tanítványai súlyos vereséget szenvedtek vasárnap a Vasas elleni NB II-es találkozón.
A párharcok visszavágóira jövő héten kerül sor.

Magyar Kupa, elődöntő, 1. mérkőzések:

kedd:
MOL Vidi FC-Debreceni VSC 18.00

szerda:
Budapest Honvéd-Soroksár SC (NB II), Új Hidegkuti Nándor Stadion 18.00

– MTI –