Magyar-kínai remények az Üzleti Akadémián 

Magyar-kínai remények az Üzleti Akadémián 
Debrecen – Februártól a cívisvárosban is lehetőségük lesz a keleti kultúra iránt érdeklődőknek, hogy megpróbálkozzanak a kínai nyelv elsajátításával – írja Bene Viktória, civil tudósítónk.

A nyelvoktatásnak a Discimus Üzleti Akadémia és a Debreceni Egyetem ad otthont, a költségeket pedig – az ELTE Konfuciusz Intézetén keresztül – a Kínai Külügyminisztérium finanszírozza. 

A kínai nyelvórákat a Discimus Üzleti Akadémiában tanuló hallgatók órarendi keretek között tanulják heti két órában. Vannak, akik szabadon választhatják az ingyenes nyelvtanulást, míg a logisztikai műszaki menedzserasszisztens, üzleti szakmenedzser és az idegenforgalmi szakmenedzser képzésben résztvevő diákoknak „élesbe megy a helyzet”, nekik ugyanis a kötelező tanulni a kínai nyelvet, melynek kreditértéke kettő.

Dr. Zajácz Gizella, az Akadémia igazgatónője elmondta: azok, akik a képzésen részt vesznek, a munkaerőpiacon is jobban tudnak érvényesülni, hiszen Kína Magyarországnak az EU-n kívül a második legnagyobb kereskedelmi partnere, mivel az éves forgalom értéke meghaladja a 8 milliárd dollárt.

Éppen ezért az iskola egyik fő elképzelése, hogy a 2011/12-es tanévtől magyar-kínai kéttannyelvűvé váljon az oktatás – ez viszont egyelőre csak egy távlati cél, mivel az intézménynek meg kell felelnie a törvényben előírt kritériumoknak.

A kínai kultúra kedvelői testközelben is megismerkedhetnek a nagy múltú ország kultúrájának egy csipetnyi szeletével, ugyanis a Holdújév alkalmából a Konfuciusz Intézet munkatársai nagyszabású gálaműsort szerveznek. A gálaesten a Heliongjiangi Egyetem 20 fős művészeti együttesének zenés-táncos előadásában gyönyörködhetnek a jelenlévők, akik Debrecen után Bécsbe veszik útjukat. A gálaműsornak a Kölcsey Központ Bálterme ad otthont február 23-án, 18:00 órai kezdettel. 

Bene Viktória