Magyar-görög – Rossi: nagy a nyomás a csapaton

Marco Rossi
Marco Rossi - © MTI Fotó: Illyés Tibor
Telki – A magyar labdarúgó-válogatott nagy nyomás alatt játssza kedden a görögök elleni Nemzetek Ligája-mérkőzését Marco Rossi szövetségi kapitány szerint.

Saját közönsége előtt legutóbbi három összecsapását elvesztette a nemzeti együttes, s amennyiben kedden is vereséget szenved, az története leghosszabb negatív sorozata lesz hazai pályán.

“Nemcsak a hazai mérkőzések elvesztése, hanem az elmúlt időszak sikertelen találkozói is mind rányomják a bélyegüket a csapat hangulatára” – válaszolta az MTI kérdésére a szakvezető a hétfői sajtótájékoztatón. “Nem keresek kifogást, mindig magamra vállalom a felelősséget, így a finn mérkőzést is. Rajtam egyedül az elmúlt találkozó terhe van, míg a fiúkon több elvesztett mérkőzés felelőssége, ezért elég nagy a nyomás a csapaton.”

Rámutatott: abszurd lesz a helyzet, hogy szurkolók nélkül rendezik a keddi találkozót annak a büntetésnek a nyomán, amelyet az Európai Labdarúgó Szövetség még a románok elleni, 2015-ös Európa-bajnoki selejtezőn történtek miatt szabott ki.

“A futballnak drukkerek nélkül semmi értelme. Abszurd ez a helyzet, mondom ezt anélkül, hogy vitatnám a döntés jogosságát. Nem tudom, mennyire fog segíteni a játékosokon, hogy a szurkolók nyomása nem lesz jelen a stadionban” – fejtette ki Rossi.

Az 54 éves tréner arról is beszélt, hogy amikor elvállalta a posztot, úgy vélte, lesz néhány játékos, akik nem lesznek elég motiváltak, de az együtt töltött nyolc nap alatt belátta, tévedett.

“Mindenki teljes mellszélességgel odatette magát, mind többet és többet akarnak. A rosszul sikerült első meccs után mennünk kell tovább, a jövőre koncentrálni, pozitívnak maradni és mindennek meg lesz az eredménye” – fogalmazott.

A keddi találkozóról elmondta, ugyanolyan taktikai felfogásban áll majd fel a csapata, mint Finnországban, csak három helyen tervez változást, azokat a játékosokat cseréli majd le, akiket fáradtabbnak látott.

“Amit kértem a csapattól, azt alapvetően megvalósította. Három-négy súlyos hibát követtünk el, ezek eredménye lett a gól és a kapufák. A statisztika azonban jól mutatja, hogy nem voltunk alárendelt szerepben” – tette hozzá Rossi.

A játékosok közül Kovács István rámutatott, mindenben előre kell lépni a finnek elleni összecsapáshoz képest, bár véleménye szerint jól játszottak Tamperében.

“Tudtunk labdát tartani, tudatos akciók nyomán alakultak ki a helyzeteink, amiket a héten többször is gyakoroltunk” – mondta a MOL Vidi FC játékosa, aki kifejtette, a szövetségi kapitány hasonló szerepkört vár el tőle a középpályán, mint amilyet klubcsapatában játszik.

Újságírói kérdésre, mely szerint lát-e hasonlóságot a görög válogatott és az AEK Athén között, amellyel klubjával nemrég találkozott a Bajnokok ligája utolsó selejtezőkörében, azt felelte: bár több athéni játékos is itt lesz, mégis más szintet vár a találkozótól.

“Többségük nem biztos, hogy kezdő lesz, hiszen sok jó légiós van a keretükben. Ahogy az Athén ellen sem a Videoton volt a favorit, úgy most sem a magyar válogatott lesz a meccs esélyese. De ezért szép a sport, most be tudjuk bizonyítani, hogy itt a helyünk” – mondta Kovács, aki hozzátette, a hibák kiküszöbölésével nagyot léphetnek előre a találkozón, amely véleménye szerint más stílusú lesz, mint a finnek elleni volt.

“A görög együttes nagyobb játékerőt képvisel, mint a finn. Leginkább védekezésben kell fejlődnünk” – mondta a középpályás. “A hazai pálya előnyét élvezzük, noha sajnos nézők nélkül.”

Az összecsapás a fehérorosz Alekszej Kulbakov sípjelére kezdődik meg kedden 20.45-től a Groupama Arénában.

A magyar labdarúgó-válogatott várható összeállítása az MTI szerint:

Gulácsi Péter – Lovrencsics Gergő, Lang Ádám, Bese Barnabás, Fiola Attila – Kleinheisler László – Nagy Ádám, Kovács István, Sallai Roland – Szalai Ádám, Eppel Márton

– MTI –


Budapest - Michael Skibbe, a görög labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint két azonos képességű csapat találkozik kedden este a Groupama Arénában, ahol a magyarok ellenfelei lesznek a Nemzetek Ligája második fordulójában. A német szakember hétfő este a mérkőzés helyszínén tartott sajtót...