Magyar filmek az augusztusi Szarajevói Filmfesztiválon

Szarajevó – Több magyar alkotás, köztük Bogdán Árpád Gettó Balboa című dokumentumfilmje és Szilágyi Zsófia Egy nap című játékfilmje is szerepel az augusztus 10. és 17. között zajló 24. Szarajevói Nemzetközi Filmfesztivál programjában – közölte az MTI-vel pénteken a Gettó Balboa sajtóreferense.

A Genezis című játékfilmjével tavaly a Berlinalén bemutatkozó Bogdán Árpád első egész estés dokumentumfilmje, a Gettó Balboa az iamnewhere és a SpeakEasy Project koprodukciójában készült Ponczók Attila és Csányi Dávid eredeti ötlete alapján. A 90 perces dokumentumfilm egy józsefvárosi gyerekekkel foglalkozó börtönviselt edző és a tehetséges fiatal bokszoló, Zoli kapcsolatát mutatja be. A dokumentumfilm egy tavalyi fejlesztő workshopon elnyerte az Amszterdami Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztivál különdíját – olvasható a közleményben.

A Szarajevói Filmfesztivál honlapja szerint Csuja Lászó magyar-katari koprodukcióban készült Kilenc hónap háború és Zurbó Dorottya Könnyű leckék című dokumentumfilmjét is műsorra tűzik. A rövidfilmes versenyprogramba Lang Orsolya Szezon után című alkotását válogatták be. A diákfilmes versenyben pedig Kovács István Ostrom és Kis Hajni Last Call című munkája szerepel.

A fesztivál Focus szekciójában Mundruczó Kornél Jupiter holdja és Enyedi Ildikó Oscar-jelölt Testről és lélekről című filmjét nézheti meg a közönség.

A filmes seregszemlét az idén Cannes-ban a legjobb rendező díjával kitüntetett lengyel Pawel Pawlikowski Zimna wojna (Hidegháború) című filmje nyitja meg augusztus 10-én. Az Oscar-díjas rendező maga mutatja be ötödik filmjét a boszniai fővárosban, és a vetítés másnapján közönségtalálkozón válaszol a mű által felvetett kérdésekre.

A 24. szarajevói filmmustra nemzetközi zsűrijének elnöke Aszgar Farhadi iráni forgatókönyvíró-rendező lesz. A kétszeres Oscar-díjas Farhadi legutóbbi, Everybody Knows (Mindenki tudja) című, spanyolul forgatott filmjét is láthatja a közönség. A Cannes-ban is levetített pszichológiai thrillert az Ibériai-félszigeten forgatta Farhadi.

A szarajevói fesztivált 1995 óta rendezik meg. Az elmúlt csaknem három évtizedben a Balkán egyik legfontosabb kulturális eseményévé vált.

– MTI –