Magosz: lesz jogi megoldás a földforgalmi törvény uniós kifogásaira

Gyomaendrőd – Meglesz az a jogi megoldás, amely révén a földforgalmi törvény az uniós szabályoknak és a magyar alkotmánynak is megfeleltethető – mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök Országos Szövetsége (Magosz) elnöke pénteken Gyomaendrődön tartott sajtótájékoztatón.

Jakab István hangsúlyozta: azt is el kívánják érni – a földbérletek felbontása nélkül -, hogy mindenki azonos bérleti díjat fizessen, azaz hogy a földbérleti díjakat visszamenőleges hatállyal is módosítani lehessen.

A Magosz elnöke elmondta: az Európai Bizottság a termőföldek forgalmáról szóló törvény módosítását kérte, ellenkező esetben kötelezettségszegési eljárást helyezett kilátásba. Folyik az egyeztetés erről – húzta alá. Az Országgyűlés alelnöke arról is szólt, hogy a licitek során eddig a magyar tulajdonban lévő termőföldek körülbelül 50 százaléka talált gazdára, a kikiáltási ár a helyben kialakult földárakhoz képest 10 százalékkal magasabb volt, emiatt nincs szó a földek “elkótyavetéléséről”, ahogyan azt az ellenzék állítja – hangsúlyozta.

Közölte: a licitek nyilvánosak, közjegyző jelenlétében zajlanak, csak a földművesként regisztrált személyek vehetnek részt rajta, akiknek előzetesen be kell fizetniük a regisztrációs díjat, az új szerződéseket pedig 60 napra nyilvános helyre ki kell függeszteni.

Hozzátette: a kormány kedvezményes, 1,95 százalékos kamatozású hitelprogramot is indított azok számára, akik állami földet kívánnak vásárolni, azonban a földet sem terhelni, sem eladni nem lehet, az államnak visszavásárlási joga van.

Jakab István az idei év sikerei között említette, hogy a gazdák “csöndben, nyugodtan, panasz nélkül” tudtak átállni az új területalapú támogatási rendszerre.

Kulcsár László, a Békés Megyei Gazdakörök Szövetségének elnöke a szervezet évzáró küldöttgyűlése alkalmából tartott rendezvényen elmondta: Békésben a kedvezőtlen időjárási körülmények ellenére az agrárium növekedési pályán maradt, a 2010 óta tartó folyamat nem szakadt meg. A helyi családi kis- és középvállalkozások tovább erősödtek, több gépet vásárolnak és több állatot tartanak.

Hozzátette: a piacvédelem országos viszonylatban is javult, a támogatások és a hitelek elérhetőek, csökkent a spekulatív földszerzés lehetősége, és érződnek az agrárpiaci rendtartási törvény kedvező hatásai is, nőtt a termelők piaci biztonsága, csökkentek a visszaélések.

Az MTI kérdésére válaszolva elmondta: augusztusig Békés megyében kötötték meg a legtöbb, háromezernél több termőföld-átruházási szerződést. “Csak az vásárol, aki bízik a jövőben” – jegyezte meg.

A szövetség feladatai között Kulcsár László az értékesítési önszerveződés további elősegítését, valamint a tejágazat problémáinak a megoldását említette.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából






hirdetés