Magát leplezte le az áfacsaló debreceni nagyvállalkozó

Akt.:
Magát leplezte le az áfacsaló debreceni nagyvállalkozó
© Illusztráció: Matey István
Hajdú-Bihar – Hajdú-Bihar megye egyik nagyvállalkozója irányította azt az öt főből álló társaságot, amely 250 millió forint áfát csalt el. A NAV észak-alföldi pénzügyi nyomozói áfacsalás és okirat-hamisítás miatt javasolnak vádemelést a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészségnek.

A korábban díjjal is jutalmazott hústerméket és húskészítményt forgalmazó debreceni vállalkozó feljelentéséből indult nyomozás leplezte le azt a bűnbandát, amelyet ő maga irányított.

A látszólag rendben működő hazai vállalkozások a dokumentumok szerint Szlovákiába értékesítettek baromfihúst nettó áron, azaz áfa nélkül. A valóságban azonban a hús nem hagyta el Magyarországot, a bűnszervezet által üzemeltetett hazai cégek feldolgozták és továbbértékesítették. Ennek dokumentálásához fiktív számlákat használtak fel, és a látszólagos szlovákiai értékesítéssel jogosulatlanul áfát igényeltek vissza.

A szervezet működését egy ügyvéd is segítette, akinek tanácsaival a lebukás kockázatát próbálták mérsékelni.

Az okozott 250 millió forintos kár enyhítése érdekében a pénzügyi nyomozók bankszámlákat zároltak, nagyobb értékű ingatlanokat és gépjárműveket is lefoglaltak 350 millió forint értékben.

A bűnbanda tagjainak üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás, közokirat-hamisítás és hamis magánokirat felhasználása miatt kell felelni. A pénzügyi nyomozók az ügyben tizennégy magyar állampolgárt hallgattak ki gyanúsítottként.

– NAV Észak-alföldi Bűnügyi Igazgatósága –








hirdetés