Magasan volt a léc, de…

Akt.:
Magasan volt a léc, de ...
Magasan volt a léc, de ... - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Tabaka József úgy érzi, a realitást tükrözte az eredménye, de jó úton halad, s egyre jobb formába lendül.

A várt izgalmakat és remek futamokat hozott a debreceni salakmotoros egyéni Európa-bajnoki challenge. A kontinentális döntőbe jutásért megvívott csatában több világbajnok is harcba szállt, s végül három lengyel (Adrian Miedzinski, Janusz Kolodziej, Patryk Dudek), két dán (Peter Kildemand, Kenni Larsen), illetve egy-egy svéd (Jonas Davidsson) és horvát (Jurica Pavlic) kvalifikálta magát a legjobbak közé. A magyarok képviselője, Tabaka József háromszor végzett a harmadik, és kétszer a negyedik helyen a futamában, így a 14. helyen zárta a viadalt.

Reális a megszerzett 3 pont, vagy ettől azért több volt ebben a versenyben?

Tabaka József: – Ha szigorúan és őszintén nézzük a dolgokat, akkor ebben a rangos mezőnyben ez a realitás. Idén ez volt a harmadik versenyem, ezt sajnos nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ezért a három pontért küzdöttem annyit, mint más versenyen, ahol 10 pont felett motorozom. Mindössze annyi hiányérzetem van, hogy a két cseh srácot, Francot és Malekot legyőzhettem volna, de ott is kidomborodott, hogy nincsenek versenyeim.

Ez miben nyilvánult meg leginkább a pályán?

Tabaka József: – Azok a dolgok, amelyek rutinból, reflexszerűen működnek, ha hétről hétre versenyzem, azok most kimaradtak, vagy lassabban jöttek elő. Többször is éreztem a challenge alatt, hogy gyorsabb vagyok az előttem haladónál, csakis arra koncentráltam, hogy előzzek, nem foglalkoztam a mögöttem motorozóval, aki viszont ellépett mellőlem. Több hibát is elkövettem, ami a rutintalanság számlájára írandó.

Viszont felfedezhetők voltak pozitívumok: a startoknál nem maradt le a riválisaitól, mint mondjuk a tavalyi Európa-bajnoki, illetve világbajnoki selejtezőn, ráadásul a legjobbak most nem tudták leszakítani, azaz gyorsaság szempontjából sem volt nagy hiányosság.

Tabaka József: – Ugyanezt éreztem én is a motoron ülve. A startok és az első 30 méter kifejezetten jó volt, viszont jött a beforduló, s ezzel együtt egy kis bizonytalanság is. Ha formában vagyok, sokkal gyorsabban döntök, s másként alakulhattak volna ezek a szituációk. A motoromra nem lehetett panasz, valóban gyors volt, nem vallott szégyent egy ilyen, világsztárokkal dúsított mezőnyben. Úgy érzem, jó úton haladok, most már van értelme egyre több versenyen megmérettetni magam, tudom, lesz keresnivalóm, ha starthoz állok. Szerencsére már meghívásaim is vannak, előbb Szlovéniában, majd Ausztriában indulok nemzetközi viadalon.

Sok versenyzőben „benne marad” egy-egy nagyobb bukás, a félsz rányomja bélyegét a teljesítményükre. Hogy érzi, a tavalyi súlyos sérülése befolyásolja a versenyzését?

Tabaka József: – Egyáltalán nem! Sőt, visszagondolva a challenge-re, volt egy-két olyan manőverem, amikor lehet, túl sokat kockáztattam, csak utána ugrott be, hogy ebből akár baj is lehetett volna. Ha lesznek versenyeim, egyre jobban formába lendülök, és senki sem emlegeti majd a bukásomat.

– Boros Norbert –


Büntetés vár rájuk

Elméletileg a hab lett volna a tortán a challenge utolsó futama, ahol Kolodziej és Miedzinski különfutamban döntötte volna el az első hely sorsát. Ám a két lengyel úgy döntött, nincs túlóra, nem vállalták a szétmotorozást, aminek a szurkolók egyáltalán nem örültek, aminek hangot is adtak. A füttyszó akkor erősödött fel igazán, amikor Miedzinskiék megjelentek a dobogónál az eredményhirdetéskor. A sportszerűtlen tett miatt várhatóan komoly büntetés vár a lengyelekre.– A viadalt követően a zsűri meghallgatta a renitenseket, akik arra hivatkoztak, hogy meleg volt és kímélni akarták a motorjaikat, ezért nem vállalták a különfutamot. Ezt az indoklást nem fogadta el a grénium, s bár lehetőségük lett volna pénzbüntetést kiszabni, ettől súlyosabb szankciót alkalmaztak: eljárást kezdeményeztek ellenük az FIM-Europe Fegyelmi Bizottságánál. A testület akár el is tilthatja a két versenyzőt – adott felvilágosítást a kialakult helyzetről a Naplónak Kappelmayer Antal, a challenge versenyigazgatója.

Világsztárok látogatása
Debrecen – A mindvégig becsületesen küzdő Tabaka a 14. helyen zárt a nagyon erős mezőnyben.




Sporthírek