Magas UV-sugárzás

Miskolc. Meleg van, meleg lesz – ezt ígéri a meteorológus a következő napokra.

Várhatóan szombatig tart a nyári kánikula, a több, mint 30 fokos meleg. Vasárnap kissé lehűl a levegő, de jelentősen nem esik vissza a hőmérséklet.

Kovács Attila, az Országos Meteorológiai Szolgálat Miskolci Regionális Központjának meteorológusa elmondta: az UV-sugárzás is nagyon magas, és a követlező napokban is így marad. Éppen ezért, aki teheti, ne menjen a napra délelőtt 11 és délután 3 óra között – tanácsolta. Persze sokan ezt nem tudják megoldani, főleg, akik az árvízi védekezésben segédkeznek, ők vékony, szellős anyaggal takarják a bőrüket, vegyenek sapkát – tette hozzá.
Azt is elmondta, hogy a mostani időjárás, a déli szél jót tesz a talajnak, hiszen a felső réteget kiszárítja.
Címkék: , , , ,