Nagyvilág

2015.12.11. 10:42

A garázsból került elő a 100 éves esküvői torta

A házaspár az első évfordulón akarta elfogyasztani a süteményt, ami végül a családban öröklődött, majd eltűnt. 

A házaspár az első évfordulón akarta elfogyasztani a süteményt, ami végül a családban öröklődött, majd eltűnt. A legtöbb ember a vagyonát és a családi értékeit hagyja a rokonaira halála után, egy férfi viszont nem mindennapi örökséget talált a garázs takarítása közben. Ronald Warninger ugyanis a nagyszülei esküvői tortájára bukkant, száz évvel a házasságkötés után. Az évszázados torta pedig hihetetlen módon, de egyben maradt.

Ronald nagyszülei 1915 március 17-én kötöttek házasságot. Elhatározták, hogy az esküvői tortát lefagyasztják és az első házassági évfordulójukon megeszik azt, azonban soha nem vágták fel, a torta pedig egészen 1950-ig a nagymama fagyasztójában pihent, amikoris egy idősek otthonába költözött.

A torta ezután Ronald szüleihez került, akik ugyancsak betették a fagyasztóba. - Csak arra emlékszem, hogy a tortát a fagyasztóba tették, de soha senki nem mondta, mi történt azzal. Amikor a húgom javasolta, hogy fényképezzük le és küldjük el a helyi újságnak, sehol sem találtuk.



Viszont nyáron kitakarítottam a garázst és a legfelső polcon, a konzervek mögött, épségben megtaláltam az édességet - fogalmazott Ronald. Mint mondta, a hűtésnek köszönhetően a torta kívülről még mindig kifogástalan állapotban volt, belülről viszont már széteshetett.

Ronald nem tervezi, hogy megkóstolja a százéves tortát, ehelyett a szüleihez hasonlóan, ő is a gyerekeire hagyja a nem mindennapi örökséget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!