Mága Zoltán országos turnéra indul és folytatja világkörüli koncertsorozatát is

Budapest, 2015. augusztus 7., péntek (MTI) – A Filmzenék Csillagai című előadásával augusztus 8-án indul országos turnéra Mága Zoltán, aki a következő négy évben tavaly megkezdett világkörüli koncertkörútját is folytatja – közölte pénteken az MTI-vel a hegedűvirtuóz kommunikációs ügynöksége.

A közlemény szerint a művész 2019-ig szimfonikus zenekarával “a világ minden táján Magyarországot és zenei kincsünket népszerűsíti majd”. Ausztráliában, Kínában, Indiában, Oroszországban, Kanadában, az Egyesült Államokban, Új-Zélandon, Izraelben és számos európai fővárosban is fellép Hegedűvel a világ körül című turnéjával.

A magyar közönség a Filmzenék Csillagai című produkciója előadásain találkozhat a művésszel, aki augusztus 8-án országos turnéra indul sztárvendégeivel. A gálaestet Egerben, Siófokon, Debrecenben, Székesfehérváron, Siófokon, Sümegen, Szegeden, Békéscsabán és Kaposváron is megrendezik. A programban olyan filmek ismert dallamai csendülnek fel, mint A keresztapa, a Profi, a Volt egyszer egy vadnyugat, az Óz, a csodák csodájáig, a Schindler listája vagy a Love Story.

A műsorban rendhagyó feldolgozásban hallhatja a közönség a harmincas évektől a kilencvenes évekig készült magyar és külföldi filmek népszerű betétdalait. Andrew Lloyd Webber, Ennio Morricone, Nino Rota és további számos híres zeneszerző dalát elismert művészek adják elő.

A gála sztárvendégei között szerepel Tokody Ilona Liszt- és Kossuth-díjas operaénekesnő, Kiss B. Atilla Kossuth-díjas tenor, Szakcsi Lakatos Béla Kossuth-díjas zongoraművész, Malek Andrea többszörös Artisjus- és EMeRTon-díjas énekesnő, Szulák Andrea EMeRTon-díjas dzsesszénekesnő, Zsédenyi Adrien EMeRTon-díjas énekesnő és Nyári Károly Lyra-díjas dzsesszzongorista, énekes-dalszerző.

A produkciót, amelynek premierjét májusban nagy sikerrel a Budapesti Operettszínházban tartották, Mága Zoltán a Kossuth-díjas rendezővel, Kerényi Miklós Gáborral közösen állította színpadra.

A művész külföldi koncertturnéját folytatva elsőként októberben az Egyesült Államok számos államában több mint húsz koncertet ad, majd ezt követi Kanada, decemberben pedig Oroszországban hallhatják a neves magyar zeneszerzők híres műveit a hegedűvirtuóz interpretálásában. “Idén karácsonykor újabb szakmai kihívás elé nézek szimfonikus zenekarommal, hiszen a Moszkvai Csajkovszkij Állami Konzervatóriumban vájt fülű közönségnek fogunk játszani, ami komoly szakmai elismerés számomra. Az ilyen lehetőségek nagy erőt adnak ahhoz, hogy világkörüli turnémon teljesítsem missziómat és a zene összekötő erejével hidakat építsek az emberek között” – fogalmazott a művész.

A karácsonyi moszkvai nagykoncert után 2016. január 1-jén a már hagyományosnak számító, sorrendben nyolcadik újévi koncerttel várja a publikumot az Arénában.

– MTI –








hirdetés