Madárinfluenza – Ukrajna megtiltotta a baromfihús bevitelét Magyarországról

Kijev – Ukrajna megtiltotta a baromfihús, illetve a baromfiból készült félkész termékek bevitelét területére Magyarország és más európai országok azon régióiból, ahol madárinfluenza vagy baromfipestis (Newcastle-betegség) ütötte fel a fejét – hozták nyilvánosságra ukrán hírforrások az állami fogyasztóvédelmi szolgálat közlésére hivatkozva.

A híradások alapján a tilalom Magyarország esetében a Békés, Bács-Kiskun és Csongrád megyéből származó baromfira vonatkozik, továbbá Ausztria, Németország és Bulgária egyes területeire.
Azok a baromfitermékek viszont továbbra is bevihetők Ukrajnába, amelyeket olyan eljárással dolgoztak fel, ami meggátolja a fertőzés terjedését.

A magyar Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) múlt hétvégén közölte, hogy minden baromfit leölnek a bugaci és kiskunmajsai madárinfluenza kitörések egy kilométeres körzetében a fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében. Ez több tízezer állatot jelent.

Ezen túlmenően múlt kedden az országos főállatorvos Békés, Bács-Kiskun és Csongrád megyében elrendelte a baromfi zártan tartását, hogy csökkenjen annak a lehetősége, hogy az állatok vadon élő madarakkal érintkeznek.

– MTI –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter
További hírek a Gazdaság kategóriából






hirdetés