Madárinfluenza – Nébih: Németországban és Ausztriában is megjelent a madárinfluenza

Akt.:
Budapest – Németországban és Ausztriában is megjelent baromfiállományokban a madárinfluenza – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatósága szombaton az MTI-vel.

A közlemény szerint az elmúlt héten több európai ország is bejelentette, hogy vadon élő madarakban azonosították a H5N8 madárinfluenza vírustörzset.

Pénteken német és osztrák baromfitartó gazdaságok H5 típusú madárinfluenza-fertőzöttségét állapították meg – írták.

A Nébih közleménye szerint a német-svájci-osztrák határ közelében lévő Boden-tó mellett két osztrák gazdaság állatállományát kell felszámolni. Az egyik gazdaságban 1150 pulykát, a másikban 3000 tojótyúkot tartottak, mindkét helyen szabadtartásos rendszerben.

Az osztrák állategészségügyi hatóság a járványügyi nyomozás során megállapította, hogy a nagy arányú elhullással járó megbetegedést mindkét esetben vadon élő madarakkal történő közvetlen érintkezés előzte meg – olvasható a közleményben.

A tojótyúkok esetében már meghatározták a vírus pontos típusát (H5N8). Az észak-németországi Lübeckben egy 110 madarat tartó kislétszámú baromfiállományt kellett leölni madárinfluenza-fertőzöttség miatt – írta a Nébih.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint a H5N8-as típusú madárinfluenza mintegy két hónapja bukkant fel, a fertőzésveszély 2017 tavaszáig fennáll az Európai Unió területén. Ez a negyedik bizonyított, kontinenseket átszelő fertőzési hullám 2005 óta.

Magyarországon a kimutatott szerotípus (H5N8) megegyezik a november 3-án egy Békés megyei pulykaállományban, valamint a november 9-én a Bács-Kiskun megyei Kiskunmajsán lévő egyik kacsatartó gazdaságban kimutatott vírustörzzsel.

A Nébih e hét csütörtökön közölte, az országos főállatorvos az egész országra kiterjedően elrendelte a baromfitartó gazdaságok számára, hogy állataikat kizárólag teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen etessék és itassák.

– MTI –








hirdetés