Macska 13.0

Macska 13.0
© Illusztráció: Getty Images
Némi tétovaságot, kis megtorpanást érzek a debreceni főtéren lévő emberek mozgásában. A villanyos gépjármű ablakán keresztül is látszik ugyanis, hogy valami van a levegőben. T. Szűcs József jegyzete.

Vagy ha nem a levegőben, akkor a kövezeten. Merthogy hamarosan magam szintén megpillantom annak okát, hogy miért váltottak alacsonyabb sebességre a nézelődők. Tanácstalanságukat egy szimpatikusnak tűnő, viszont koromfekete macska okozta, amely ráérősen sétált a leánykori nevén Unió áruháznak hívott épület melletti passzázs irányába. Az elővigyázatos ember ilyen helyzetben különösen vigyáz arra, hogy ne keresztezze egy fekete macsek útját, mert az balszerencsével jár(hat). Legalábbis, így tartják a babonákban hívő honfitársaink. Ebből fakadhatott az a kép, amely mintha lassított felvételen ábrázolta volna a sétálók mozgását. Magam ugyan nem tartozom a hiedelmekben hívők közé, de azért hasonló szituációban uszkve egy-két kilométeres kerülőt azért csak bevállalok, hogy ne menjek keresztül a fekete cica nyomvonalán. Elvégre a nem babonás embert is érheti pech, ha kihívja maga ellen… Különösen a hónap 13. napján, merthogy éppen tizenharmadikát mutattak a jelenetben részesek mobiltelefonjai. (S persze másoké is, szerte az országban.)

Magam is felvilágosult ember lévén, végül arra az elhatározásra jutottam, hogy nem szállok le az éppen álló villamosról, s nem gyalogolok vissza a Kálvin térig. Pedig nagy valószínűséggel pár pillanattal korábban éppen a síneken keresztül caplatott át a méltánytalanul rossz hírű teremtmény. Így hamar átsiklottam a fekete macska járta sínszakaszon, a járművel egyetemben. Ezért csak suttyomban érintettem meg az ingem egyik gombját, mert arról meg azt tartják, hogy elriasztja a kisebb, balszerencsésen alakulható ügyeket. Megjegyzem télvíz idején, kora tavasszal különösen nem szerencsés az inggomb megpöccintésében bízni, mert mire például magam is találtam egyet a dzseki, a mellény, s a pulóverem alatt szinte izomlázat kaptam. Pedig csak két-három megállónyi időt töltöttem az utastársaim szemében heveny vakaródzásnak tűnő mozdulatokkal.

A nap további néhány órájában aztán csupán a szokásos apró bal- és belügyeket kellett elviselnem. S ez ékes bizonyítéka annak, hogy nem szabad még feketébbre festenünk az amúgy is fekete macskáinkat. A tizenharmadikán látott is, boldog tudatlanságban az emberek fejében lappangó gondolatokat illetően, fajtájához méltó kecsességgel sétált el az őt megigézetten nézők között. Akik kisvártatva szintén tovább indultak tovább eredetileg becélzott útvonalukon. Merthogy természetesen ők sem voltak, mint ahogyan én sem vagyok, picinykét sem babonásak. Legalábbis addig, míg el nem vonul előttünk egy koromfekete macska. Persze, ha a farka végén felfedezünk egy kevésbé sötét foltot, egyből megváltozik színének megítélése. S akkor már csak amiatt kell izgulnunk, nehogy elüsse valami, ha letér az általa szintén korzózásra igénybe vett sétálóutcáról.

– T. Szűcs József –








hirdetés