Sport

2013.07.29. 12:41

Gymstick-kel az egészségért

Debrecen - A Finnországból származó sportágat egy éve honosították meg Debrecenben.

Debrecen - A Finnországból származó sportágat egy éve honosították meg Debrecenben.

Daróczi Rita két gyermek édesanyja, az első találkozáskor beleszeretett a gymstickbe, így hamar el is végezte az instruktori képzést.

– Hat éves korom óta sportolok, korábban néptáncoltam, kézilabdáztam, most a gymstick mellett jógát is oktatok felnőttek és gyerekek számára. A gymstickedzéseket tavaly októberben az elsők között kezdtem el Debrecenben – mondta Rita, majd azt is elárulta, hogy a sportág Finnországból származik, 1997-ben fejlesztették ki.

– Én a gymstick muscle változatát csinálom, ez elsősorban izomtónus fokozó gyakorlatsort jelent. Mivel a gyakorlat végzése közben folyamatosan rögzítve van kezünk-lábunk az eszközzel így a test stabilan tartásához bekapcsolódnak a mély tartóizmok is, s ezáltal az egész test dolgozik zsírégető illetve állóképességfejlesztő pulzustartományban. Egyszerre formálja a testet, fejleszti az állóképességet, a koordinációt, testtudatot és zsírégető hatása is van. Emellett az ízületek számára is nagyon hasznos, a súlyzós edzéssel szemben az az előnye, hogy folyamatos az ellenállás a gumikötélnek köszönhetően – mondta az edző, aki hozzá tette, a gyakorlatok száma szinte végtelen, csak a tréner kreativitásán múlik a foglalkozás változatossága. – Komplex, hatékony edzés végezhető vele, ezért szerettem bele.

Ne csak fogyni akarjon!

A sportoló hölgy tíz bottal rendelkezik, azaz ennyi embert tud egyszerre foglalkoztatni csoportos zenés gymstick óráin. – Rossz hozzáállásnak tartom, amikor valakit csak a külseje motivál a mozgásra – vallotta meg ars poeticáját Rita. – Hangsúlyozom mindenkinek, hogy az egészsége, az izmok karbantartása, a jó közérzete miatt jöjjön hozzánk elsősorban.

A mozgás hosszútávon rendbe teszi a keringést, javítja az anyagcserét, jól érzi magát! Ezzel szemben ha valaki mindenáron fogyni szeretne, „rágörcsöl” erre és ez a görcs blokkolja a folyamatot, szinte biztos, hogy hosszú távon nem éri el sikert. Inkább élvezze a mozgás örömét, majd kellemes mellékhatásként azt, hogy csinosabbá válik és veszít a testsúlyából, átalakul. Figyeljünk a bensőnk egyensúlyára, a harmónia megteremtése idővel a külsőnkön is meg fog látszani! – mondta a szakedző, akinek a foglalkozásai 10-15 perc nyújtással érnek véget.

HBN-TN

Mi is az a gymstick?

A gymstick fejlesztésekor a tornabotra és a gumikötélre alapoztak, amelyek már önmagában is számos lehetőséget kínálnak a fitneszimádók körében. A két eszköz kombinációjával hozták létre a sokoldalú és hatékony mozgássorozatot. Eredetileg izomtónus fokozó gyakorlatokhoz tervezték, de azóta használják és eredményes vizsgát tett a mozgékonyság, egyensúly, koordináció és aerob fittség fejlesztésében, sőt még rehabilitációban is.Az eszköz mindössze 1,5 kg, így könnyen szállítható, bárhol és bármikor rendelkezésre áll, utazáskor sem kell megszakítani a rendszeres testmozgást. Futás, biciklizés után használva remekül kiegészíti az edzést.

Mindezek mellett:

- A teljes testet edzi

- Fejleszti az egyensúlyt, koordinációt, izomerőt és állóképességet

- Rehabilitációs célokra is hatékony

- Könnyen kezelhető és biztonságos

- Gyorsan és egyszerűen állítható az ellenállás

- A gyakorlatok a mély tartóizmokat és a stabilizáló izmokat is aktiválják

- Testtudatot ad, helyes testtartást eredményez

- Remek feszültségoldó

- A csoportos edzés segíti az emberi kapcsolatokat

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!