“Ma mindenki panaszkodik. De miért?”

Akt.:
“Ma mindenki panaszkodik. De miért?”
© Fotó: Matey István
Debrecen – Sokat elvett tőle a történelem, de a gondviselés mindig kárpótolta a kilencvenéves Piroska nénit.

A jó Atya így rendelte.”

Ez a mondat tartalmaz mindent, amivel megtartható a derű, a lelki békesség kilencvenévesen. A hit az az erőtér, amelybe jó beülni, s hallgatni Szirák Zoltánnét, akinek a csaknem évszázados élete a rossz álmokban még ma is előtörő II. világháborúval, az 1956-ban s az azt követő években történtekkel, a családi vállalkozás államosításával, egy gyermeke és a férje eltemetésével van terhelve. Ha azok a Naplók, amelyek az elmúlt majdnem hetven évben olvasónk kezében voltak, mesélni tudnának… Helyettük megtette előfizetőnk, akit a napokban látogattunk és ajándékoztunk meg a Csokonai Étterembe szóló utalvánnyal, bögrével, magazinjainkkal.

Piroska néni a köztisztasági telep felügyelőjének gyermekeként született. Gyermekkorát egy hatalmas udvarú, hivatali lakásban töltötte nagy társaságban: 12 cseléd élt a családjával ezen a telepen egy-egy lakásban. Némelyüknél 14 gyerek született. Volt ott 28 ló is. Kereskedelmet tanult, a Mikepércsi úton volt boltoskisasszony. Aztán jött a háború…

Fotó: Matey István Fotó: Matey István ©

– Álmomban se jöjjön elő az az idő, amikor az oroszok bevonultak. Sok mindent átéltem, de a legeslegrosszabb volt a háború. Ma mindenki panaszkodik. De miért? Én olyan vagyok, hogy elengedem a fülem mellett a sirámot, a rosszindulatú megjegyzést – vallja mosolyogva.

Olvasónk 16 múlt, amikor férjhez ment a 19 éves szobafestő-mázoló párjához. Apósának nagy vállalkozása volt, annak idején a Csokonai Színházat is az ő alkalmazottai festették ki. Sok közületi megrendelést kaptak. A világítási vállalat renoválása volt az utolsó munkájuk, mielőtt 1949-ben a kommunisták államosították a családi ipart. – Öt segéd, a férjem és a sógorom befejezték a munkát, hetvenkétezer forint járt érte, akkor az rettenetes nagy pénz volt. Örültünk, micsoda karácsonyunk lesz! Pontosan december 17-én vehették volna fel a bért, de aznap reggel jöttek államosítani a céget. Apósomnak és anyósomnak olyan szívfájdalma volt ez, hogy dühükben eltüzelték a papírt, amivel később kárpótlásra lettünk volna jogosultak….

A jó Isten kiegyenesítette aztán a világ rendjét: kétszer volt négyesük a lottón. 1967-ben és 1982-ben is nyertek 90 ezer forint körüli összeget, azokban az időkben, amikor alig 2-3 ezer forint volt egy havi kereset. A pénzből vették a házat, amelyben most is találkoztunk, meg egy kis szőlős telket Konyáron, ahová sokat kijártak. –Addig anyósoméknál laktunk, szoba-konyha-spájzos lakásban neveltem fel a gyerekeket. A párom kettő helyett dolgozott, mert az mondta, nem az utcának szültem a gyerekeket, maradjak inkább otthon velük. A mostani ház egy rom volt, sokat dolgoztunk rajta, mire beköltöztünk. A férjem aztán sajnos nem sokáig élvezhette, mert néhány év múlva tüdőrákban meghalt. Annak idején a festők maguk kavarták porból a festéket, sok káros anyag érte őket.

Fotó: Matey István Fotó: Matey István ©

A magány azonban, hála Istennek, elkerülte Piroska nénit. Egy házban lakik az egyik lányával, de a többi közelben lévő gyermeke és unokája is rendszeres vendég itt, vasárnap esténként mindig összegyűlnek. Tizenhárom unokája, négy dédunokája van, és még kettő úton. Szinte nem telik el nap látogató nélkül. A délelőttök ugyanazon rítus szerint zajlanak: – Felkelek, elolvasom a reggeli dicséretet, imádkozom a családomért és másokért is. Addigra behozza a lányom a Naplót, ledőlök a heverőre, és elolvasom ától cettig. Legelőször az időjárást – hogy tudjam, mennyire öltözzek fel a piacra vagy a boltba, ha elindulok a kis elektromos motorommal, mert járni sajnos már nem tudok. Aztán még megnézem a gyászjelentést. A legjobban azonban a történelmi cikkeket és az emberi sorsokat bemutató írásokat szeretem. Jár a Nők Lapja is a Naplóval. Egyszer megmérgeskedtem, talán egy áremelésen, és lemondtam, de nagyon hiányzott. A lányom hamar észrevette rajtam, és újra előfizetett. Mintha hetedik gyermekem volna az újság.

Vasárnap, a születésnapján talán már együtt olvassák e cikket, a Magyarországon élői szerettei nála vendégeskednek. Szentestén – melyet évente más-más gyermekénél töltenek – mintegy húszan kívánnak majd egymásnak áldott ünnepet.

– Megyesi-Horváth Borbála –








hirdetés