Ma még “a semmiből a semmibe” megy a Zsuzsi, nagyon kellenek a jó programok

Akt.:
Ma még “a semmiből a semmibe” megy a Zsuzsi, nagyon kellenek a jó programok
© Fotó: Matey István
Debrecen – Sokat lendíthet rajta, hogy a központilag támogatandó kisvasutak között van.

Nagyot változott a világ a népszerű Zsuzsi vonattal, két évtizeddel ezelőtt még az életben tartásáért kellett küzdeni, most pedig már azon öt kisvasút közé tartozik, melyek fejlesztését kiemelten kezeli a kormány. Az idén júliusban már 134. születésnapjára készülő „öreg hölgy” jelenéről az üzemeltetető nonprofit gazdasági társaság vezetőjével beszélgettünk.

Végleges végállomás

Az ügyvezetői székben két és fél éve Pintér Gyulát váltó Gacsályi István örömteli hírrel kezdhette beszámolóját, hiszen március 15-től már a Ruyter utcai új végállomásról fognak indulni a Zsuzsi vonat szerelvényei, megszűnik a Hétvezér utcai ideiglenes megállóhely. Egy volt esztergaműhelyből, illetve raktárépületből alakították ki az állomás épületét, melyben pénztár, váróterem és a kft. dolgozói kaptak helyet, valamint elkészült a peron világítása is, így már Debrecenben is megfelelő körülmények várják az utasokat. Felújítottak két vasúti kocsit, a kis fűtőházat és az egyik mozdonyt, s mivel a három közül kettőre mindig szükség van, idén még egyet felújítanak. Három évvel ezelőtt a 17 kilométeres pálya 10 kilométeren újult meg. Az üzembiztonság miatt 600 talpfát már kicseréltek a sínek alatt, és a következő négy évben ez további négyezerrel folytatódik.

Kapcsolódhat a vasúthoz

Bár az összeget nem árulta az ügyvezető, annyit elmondott, a tervezett bevételt nem sikerült elérniük tavaly. Ennek egyik legfőbb oka a nagyrendezvények elszívó hatása, és a történelmi ünnepeken is nagyon sok helyen szerveznek programokat, melyekkel nehéz rivalizálniuk. Másik jelentős tényező az elmaradásban, hogy a Zsuzsi vonat ma még – ahogy Gacsályi István fogalmazott – a semmiből a semmibe megy. Értelemszerűen a célállomáson kellenek olyan programok, amiért kiutazzanak kicsik és nagyok, de az is nagyon sokat lendíthet majd a forgalmán, ha a debreceni végállomás is kapcsolódik a 100-as vasútvonalhoz. Ennek egyik alternatívája a Nagyállomás, a másik a Fényesudvarban majdan felépülő, ahonnan akár más településekről, így a hajdúszoboszlói szálláshelyekről érkezők is igénybe vehetik majd a Zsuzsit egy átszállással.


Gacsályi István | Fotó: Molnár Péter Gacsályi István | Fotó: Molnár Péter ©

Télen nincs benne élet

A kisvasút forgalmát nagyban meghatározza a hármashegyaljai végállomás programkínálata, melyben jelentős szerepet játszik a pályafelújítással egyidőben megépült Természet háza. Emlékezetes, már egy évvel az átadás után akadtak vele problémák (elkorhadt a fakorlát, nem lehetett a csillagvizsgálóba felmenni) melyeket azóta orvosoltak, ám az ügyvezető nem tagadja, a funkciója miatt van egy nagy hátránya: nem fűthető. Emiatt oda nem minden évszakban lehet programokat szervezni. Fűtés ugyan van benne, de az csak arra elegendő, hogy amikor még jár a kisvasút az ott tartózkodó biztonsági őr ne fázzon meg, illetve az utasokat ne teljesen fűtetlen helyiségek várják, ha az épületben akarnak kiállítást nézni vagy játszani, esetleg valamilyen közös benti összejövetelt tartanak. Nem kedvezett a kisvasút kihasználtságának az iskoláknál bekövetkezett fenntartóváltás sem, mert a korábbiaktól eltérően, ma már nem kapnak az osztályok pénzt a közös utazásra – tette hozzá Gacsályi István.

Örökbe fogadható

Tavaly a harmincezres utaslétszám elérése volt a cél, amitől mintegy négyezerrel maradt el a kft., melynek munkatársai mindent elkövetnek, hogy idén már sikerüljön elérni. Ehhez persze az utasszervezésen kívül további látványosságokkal és programokkal kellene előrukkolniuk. Csakhogy az ügyvezető szerint egész éves költségvetésük annyi, mint egy debreceni nagyrendezvényéé, s nekik 25 sajátot kell abból megszervezni, ami nem kis fejtörést okoz számukra. Ezért gondolta úgy, hogy a Napló Top 100-as listájában szereplő cégeknek felajánlja: fogadják örökbe a Zsuzsit. Örömmel újságolta, már volt rá érdeklődő.

 – Égerházi Péter ​-








hirdetés