Ma indul a KultÚjra Program a fővárosban

Hétfőtől indul az iskolák és diákjaik számára szervezett KultÚjra Program. Két verseny indul, az egyikben az iskolák papír és műanyag hulladékot, a másikban az osztályok üveghulladékot gyűjtenek.

Utóbbiakért a 15 budapesti Hulladékudvar valamelyikében 3 kilogrammonként egy KultÚjra pontot kapnak a diákok – mondta hétfőn a Független Hírügynökségnek Hrabetz Györgyi, a program szervezője. A legtöbb hulladékot gyűjtő osztály kirándulást nyer.

A megmozdulás lényege, hogy a fiataloknak megmutassák, milyen hatalmas mennyiségű csomagolási hulladék keletkezik a hétköznapokban. Ezzel együtt az is, hogy rávilágítson, milyen területeken lehet kiváltani, vagy újrahasznosítani a csomagolóanyagokat. A programot első körben a fővárosi iskolák között hirdették meg, de a következő félévben a tervek szerint országossá bővítik.

Eddig 70 osztály nagyjából kétezer tanulója szállt be a versenybe, a nyertes osztály fődíja egy kalandtúra, illetve egy kétnapos kiránduláshoz biztosítanak a szervezők számukra autóbuszt. A szervezők június 4-én, egy nagyszabású fesztivál keretében hirdetik ki, melyik iskola gyűjtötte be szelektíven a legtöbb hulladékot, illetve melyik osztály a legtöbb üveget. A rendezvényen koncertek, foglalkozások, előadások lesznek és a Vígszínház társulata egy külön előadással is kedveskedik majd a diákoknak – tette hozzá a szervező.

Címkék: , ,