Lucille elnémult

B.B. King
B.B. King - © Fotó: AFP
Debrecen – B.B. King közel nyolcvan éven át szórakoztatta a zeneszerető embereket.

Nyolcvankilenc éves korában, május 14-én elhunyt B.B. King amerikai muzsikus. A műfaj királya szinte az egész életét a blues bűvkörében élte le, pályafutása alatt seregnyi nagylemezt adott ki, megszámlálhatatlanul sok koncertet adott, s neve még valószínűleg azok számára is ismert, akik nem hallgatták dalait.

De az olyan nagyszerű slágerek, mint a Thrill is Gone, a 3 O’Clock Blues, az Everyday I Have The Blues, a How Blue Can You Get, a Sweet Little Angel, a U2-val közös When Love Comes to Town bizonyára a többségnek ismerősen csenghetnek.



Játéka pedig olyan – szintén legendás – előadókat inspirált mint George Harrison vagy Jeff Beck.

Blues Boy King

Riley B. King 1925. szeptember 16-án, egy gyapotültetvényen született a Mississippi állambeli Itta Benában. Már igen korán énekelni (kórusban) és gitározni kezdett, fiatalon utcazenélésből próbálta fenntartani magát, majd egy memphisi rádióállomásnál lemezlovaskodott – ekkor kapta a The Beale Street Blues Boy, majd a Blues Boy King becenevet, s ez rövidült le végül B.B. Kingre.

Gibson márkájú gitárja majdnem olyan híressé vált, mint használója. A Lucille névre keresztelt modellel kapcsolatosan (némi túlzással) úgy nyilatkozott: „Sokszor állítottak válaszút elé a nők, hogy vagy őket vagy Lucille-t választom. Ezért van az, hogy tizenöt különböző embertől van gyerekem.”

Hathúrosa mellett szintén legendás volt hangszerkezelése is, vibratója tette igazán egyedülállóvá játékát (a hangokat nem csak az ujjaival rezegtette meg, hanem az egész kézfejével rásegített erre).



Többek között Blind Lemon Jefferson és T-Bone Walker hatott rá, utóbbi zenéjét hallva döntött úgy, hogy szereznie (ha más nem, lopnia) kell magának egy gitárt. Nem csoda, hogy később támogatójává vált annak a szervezetnek, amely hátrányos helyzetű fiataloknak igyekszik ingyen hangszereket és oktatást nyújtani.

A koncertek éltették

Habár King már 1990 óta küzdött cukorbetegséggel (és szószólója volt a hasonló problémákkal küzdőknek), ez egyáltalán nem vetette őt vissza, hogy szenvedélyének éljen, hiszen egész életében a muzsikálás, az élő fellépések motiválták.

Igaz, a zene mellett a repülést is élvezte, pilóta-szakképesítést is szerzett a hatvanas években, s egészen hetven éves koráig rendszeresen saját maga vezette a gépet koncertjeire utazva.

Megszámolni is nehéz, hogy hány lemezen hallható King játéka, hány koncertet adott (bizonyos időszakokban évente átlagban kétszázötvenet), s kikkel osztotta meg dalait vagy a színpadot. Egyik legismertebb kollaborációját Eric Claptonnal „követte el” (érdekesség, hogy már 1967-ben is játszottak együtt).



A 2000-ben kiadott Riding With the King album az Egyesült Államokban kétszeres platinalemezzé vált, és bár a kritikusok megjegyezték, akár többet ki lehetett volna hozni ebből az együttműködésből, a világtörténelem talán legjobb rock- és blueszenészének közös munkájában azért érződik, hogy zsenik találkozásáról van szó.

„Most, hogy az egész véget ért”

2009-es, búcsúturnénak szánt körútja (amellyel eljutott Magyarországra) után is előszeretettel zenélt közönség előtt, 2014 októberében csak amiatt volt kénytelen leállni, mert egészségi állapota egyre romlott, az orvosok kimerültséget és kiszáradást állapítottak meg nála. Szervezete végül még hét hónapot engedélyezett a blues királyának. Emléke azonban örökké élni fog. Ahogyan a kezdősorral egyező című slágerében énekelte: „The thrill is gone away. / (…) / Oh I’m free, free, free now. / (…) / And now that it’s all over, / All I can do is wish you well.”, azaz „Az izgalom eltűnt./ Ó, most szabad, szabad, szabad vagyok. / És most, hogy az egész véget ért. Minden, amit tehetek, kívánom, hogy légy jól.”



HBN–VÉZS








hirdetés