Love-sztorikra szavazhatunk

Akt.:
A Napló és a Hajdú Online közös játékán arra biztattuk az olvasókat, a közelgő Valentin apropóján osszák meg velünk megismerkedésük történetét. Íme a sztorik!

Egy IP címről csak egy szavazatot fogadunk el, a szavazatokat egészen február 11-én délig várjuk.
A győztes pár nyereménye egy Valentin-napi gyertyafényes vacsora a Csokonai Étterem felajánlásaként.

Adri és Norbi

A történet kezdete a Dienes László Gimnázium (ezt itt a reklám helye). Mindketten egy gimnáziumba, majd ugyanazon iskola egészségügyi szakképző részét választottuk tanulmányaink helyszínéül. Az iskola folyosóin gyakran láttuk egymást, de kicsit sem volt bizalomgerjesztő az egymásról alkotott képünk így „ismeretlenül”. Véleményünk megegyezett, de nem igazán pozitív irányba. Hónapok teltek el a grimaszos pillantások, gúnyos mimikák sűrűjében.
Majd egy napon az élet furcsa iróniája által mindketten egy azon gyakorlati helyre kerültünk, a Kenézy kórházba. Az ellenszenves ábrázat ellenére mégis volt valami közös bennünk, az egészségügy szeretete. Nap, mint nap láttuk egymást a gyakorlati idő alatt, majd egyszer a sors fintora következtében kénytelenek voltunk szóba elegyedni, és egy okos kis találmány, a kórházban kötelezőn használatos névtábla segítségével, már nem csak egy fantom volt egyikünk sem. Mikor már azt hinné bárki, hogy itt kezdődött el a Love Story, csalódnia kell. Én más gyakorlati helyet kaptam, így nem tudtunk többé kóbor pillantásokat lopni egymástól. Mit tehet ilyenkor az ember? Csak egy név, semmi személyes adat. De ott a 21. század találmánya a Facebook. Név és kép, ennyi pont elég. Egy napon meglepődött arccal meredtem a képernyőre. Egy ember ismerősnek jelölt,igen Ő. Ekkor vettem észre, hogy valami megváltozott, az ellenszenv helyére valami különös jóleső izgatottság költözött. Heteken keresztül sietve jelentkeztem be, és igen mindig ott várt rám. De egyikünk sem sietette a találkozást.
Majd egy napon randevúra hívott. Meglepődve eszméltem fel, hogy gondolkodás nélkül igent mondtam. Jól érzetük magunkat, sok volt a közös téma. Nem volt egy kínos csendbe torkolló este (hálistennek). Majd a búcsúzás után biztosítva jövőnket egy üzenet: -„ jól érzetem magam,várom a következőt”.Innentől a szokványos módon haladt a kapcsolatunk. Kettő, három, négy randevú, bemutatkozás az ismerősöknek, szülőknek, és ahogy ez lenni szokás. Azt hinné az ember, hogy kész a happy end. De STOP!
A szerelmes napokat egyre több probléma hálózta be, melyet nem fejtenék ki, hisz nem ez a téma. De egyet mégis!
A nagy betűs EX téma. Ha még nem említettem volna az én szívem választottjának előző barátnője nem más volt, mint az én drága osztálytársam. Félreértés ne essék, nem voltam egy gonosz hárpia, aki megkaparintotta a zsákmányt magának. Ők már hónapok óta nem alkottak egy párt, mikor kipattant a szikra köztünk. Fair játékos lévén, mikor kezdett komolyra fordulni a dolog, egy beszélgetés keretében felvilágosítottam az EX-et, és lehetőséget biztosítottam aggodalmai kinyilvánítására, mely így hangzott: -„ Engem ugyan nem zavar”.
De tudjuk milyenek a nők, ez valójában csak annyit jelent, hogy úgyis hoppon maradsz, mint én. Csakhogy látva, hogy velem másképp viselkedik a volt barát, megkezdődött az állóháború. Lényeg az, hogy jöttek a gondok, kezdett hanyatlani a szenvedély. A kapcsolatunk inkább egy se veled, -se nélküled húzza-vona lett, szakítások és békülések tarkították. Egyszer csak az a bizonyos pohár kicsordult, itt volt a vége.
Hetek teltek el, hogy nem tudtunk semmit a másikról, kínzó gondolatok, az a bizonyos tábla csokit magamba tömős, romantikus filmet nézős depresszióban. Bár hiányzott a másik, de nem akartuk, hogy ez a sehova nem vezető ping-pong játszma folytatódjon. Radikális elhatározásra volt szükség. El kell felejteni, tovább kell lépni!
De amint ezt minden szerelmes lélek tudja, az ész nem vetélytársa a szívnek.
Egy nap felhívtam. –„ találkozzunk,beszéljünk”. Beleegyezett. Volt mit átbeszélni, mondanom sem kell. De nem békültünk ki. Megegyeztünk, hogy találkozgatunk, beszélgetünk (amit egy év alatt nem igazán tettünk). Meglepődve szembesültem azzal, hogy nem ismerem a páromat. Másképp álltam a dolgokhoz, 180 fokot fordultam és ő is. És lám kezdett működni a dolog. Április 1.-je volt (bolondok napja ) ,de mi nagyon is komolyan gondoltuk,és kimondtuk: -egy pár vagyunk (ismét).
Kaptunk vagyis inkább adtunk egymásnak egy második esélyt. Azóta lassan egy év telt el és minden rendben van. Vannak viták,mint minden kapcsolatban,de szeretjük egymást és a jövőnket tervezgetjük,amit azelőtt sose.
Kicsit olyan ez mint a vezetés. Amikor megszerezed a jogosítványt, vizsgázol, talán elbuksz egyszer, kétszer, tanulod a technikát, majd friss papírral még kissé meggondolatlan vagy, de idővel tapasztalatot szerzel és tanulsz a hibáidból. És aki igazán akarja a Forma 1-ig is eljuthat,és bajnok lehet. Nekem ez a kapcsolat a száguldó cirkusz, amiben Ő az én Hamiltonom.

Rájuk szavazok >>


Alexandra és Csaba


 A szüleimmel és barátnőmmel elmentünk Debrecenből a Balatonhoz nyaralni 2008 júniusában. Egy kempingben szálltunk meg lakókocsival Siófoktól nem messze, közvetlenül a part mellett. Egyik éjszaka bementünk a barátnőmmel bulizni a városba (Siófokra), a leghíresebb szórakozóhelyre, a Petőfi-sétányra. Még hajnal sem volt, mikor az utca közepén ácsorogva nézegettük a 3D-s gravírozott üvegdíszeket. Ekkor a hátunk mögül megjelent néhány srác és leálltak velünk beszélgetni. A fél társaság már eléggé illuminált állapotban volt, de a barátnőmnek tetszett az egyikőjük, így elmentünk velük egy bárba.  Mindeközben kiderült, hogy ők is debreceniek, így végképp fellelkesült barátnőm, hogy szeretne összejönni a sráccal. Velem egy másik beszélgetett, de én csak amiatt maradtam, hogy ők összemelegedhessenek. Elmentünk aztán táncolni, az este végén számot cseréltünk, de a barátnőmnek úgy nézett ki, nem jön össze a dolog. Ezért elhatároztam, segítek neki, és mivel én nagyon tetszettem a másik fiúnak, gondoltam, rajta keresztül majd terelgetem őket. Másnap este újra találkoztunk a srácokkal. Ekkor kiderült, hogy annyira ittas volt a fiú, akivel beszélgettem, hogy nem emlékezett rám, csak a tetoválásomra és az orrpiercingemre. Szólt a többieknek, hogy emlékeztessék rá, hogy hívjon fel másnap reggel, nehogy elfelejtse.  Végül itthon is elkezdtünk találkozgatni. Nem csak mi, de a barátnőmék is összejöttek. Azóta én már a menyasszonya vagyok, és barátnőmék is együtt vannak – immáron több, mint 4 és fél éve. Az első évfordulónkon a Balaton-parton kérte meg a kezem és kaptam tőle egy olyan üveg kulcstartót, amit a találkozásunk estéjén nézegettünk. Ja, és a hátamon lévő tetoválásomat nem engedi megváltoztatni, mert az volt az első, amit meglátott belőlem.

Rájuk szavazok >>


Anita és Karcsi

Barátnőmmel, Anitával 2007.októberében ismerkedtünk meg. Szóval hogy, a legelején kezdjem, annak idején sokat jártam a chat.hu oldalra ismerkedni. Sokat beszélgettem ismerősökkel, és új barátokat is kerestem. Egyszer épp fent voltam chaten és belépett hozzám egy horvathanita87 felhasználó nevű lány. Elkezdtünk beszélgetni, ismerkedni, és a beszélgetések nagyon az éjszakába húzódtak. Teltek a napok, majd újra felnéztem chat-re. Anitám újra belépett hozzám.Megkérdezte: 
Anita: Szia! Emlékszel még rám? A múltkor beszélgettünk…Karcsi: Húúú, most így hirtelen nem, emlékszem….
Majd hirtelen eszembe jutott, hogy tényleg ismerkedtünk, és jót beszélgettünk. A beszélgetésünk, 2007.december 24-ig tartott, majd megkérdeztem tőle chaten, szeretnél lenni a barátnőm? Erre ő azt mondta, hogyne szeretnék, nagy boldogan!!! Másnap megbeszéltünk egy találkozót, fényképeket cseréltünk, sétálgattunk,beszélgettünk. Azóta már 5 éve együtt vagyunk szerelemben, és nagy boldogságban. Minden hétvégénket együtt töltjük, és eddig még egy sem maradt ki. Kezdjük tervezni a közös életet, az összeköltözést, család alapítást, az igazi felelősségteljes felnőtté válást, egy romantikus boldog kapcsolatban!

Rájuk szavazok >>


Dóri és Márk


Üdvözöl Mindenkit Dóri és Márk! Kezdjük az elején! Mi még azelőtt nem nagyon ismertük egymást,annyit tudtunk,hogy az egymással szemben lévő suliba járunk.Egyszer csak mindenkettőnknek felnyílt a szeme egymásra,ez többször is megtörtént a utcán.Kezdődött egy kis szemezgetéssel,aztán már bátorságot vettem magamon és mosolyogva rá köszönöntem,hogy szia!Nagy örömömre a válasz sem maradt el,így Ő viszonozta azt!Ahogy kiléptem az utcára már vártam ,hogy mikor futunk össze,hogy megint rá köszönhessek arra a gyönyörű és ismeretlen lányra!Ez az köszöngetés egy idő után szokássá vált,Ő jött én köszöntem és Ő visszaköszönt mosolyogva!Elég nagy szégyen,hogy én nem léptem rögtön!A barátaimnak pedig tudtam dicsekedni,hogy van már egy kiszemelt lány!Addig addig dicsekedtem,hogy ez a bizonyos lépés megtörtént ,de nem az én részemről!Egyik nap mindketten elérhetőek voltunk a mindenki számára ismert Facebookon!A csodálatos hölgy pedig rámírt,hogy szia,na nekem sem kellett több és megragattam az alkalmat és olyan idióta kérdéseket tettem fel amiket egy olyan ismerősnek ír az ember akit már régóta ismer,elég furcsa helyzet volt!Már el is kértem a telefonszámát mert nekem fellőtték a pizsit a koliban,nekem ez nem volt akadály mert még aznap este fel is hívtam Őt egy rettentő gyors beszélgetésre,mivel amikor felvette közölte velem(nagyon hallkan),hogy nem beszélgethetünk mert már nagyon késő van és a szülők nem engedik az ilyen kései csevegést!Pár nappal később újra próbálkoztam,de hiába lekoptatott.Írt hogy Pécsre utazik Távol A Szülőktől és ott már beszélhetünk!Nagyon örültünk,hogy végre beszélgethetünk egymással elég hosszasan!Miután haza ért pár nap múlva találkoztunk.A változatosság kedvéért ez is viccesen ment.Ahogy kilépett az iskola ajtaján egy kedves Tanárúr megállította mindkettőnk örömére és megkérte hogy vigyen el egy levelet a postára szakadó esőben.Fél óra után elbúcsúztunk egymástól.Este a koliban egy csoporttársam mondta,hogy nagyon tetszik neki ez a lány és ő is udvarolni akar neki,erre én megkérdeztem,hogy Ő nem e késett el arról a táncról ami miatt csak fél órát tudtunk találkozni.A fiatalember azt felelte,hogy igen késett és én büszkén megkérdeztem,hogy szerinted ki miatt késett?Szerencsémre már csak egyedül maradtam,ami nem is véletlen mivel már több mint 2év 2hónapja vagyunk boldog pár!Még pár alkalommal találkoztunk és 2010.November 12-én kimondta az igent arra a kérdésemre,hogy lesz-e a barátnőm!Még oldalakat írhatnánk arról,hogy mi történt még 12. előtt de akkor a Naplónak ki kellene hagyni pár cikket és hírt az újságból,hogy elférjen!Köszönjük,hogy szántak ránk pár percet a történetünk elolvasásával.

Rájuk szavazok >>


Olga és Dani

A mi történetünk nem mesébe illő, egy hétköznapi pár vagyunk, de fiatal korunk ellenére már több, mint 4 éve együtt vagyunk. A párom Mászlai Olga, engem Páskuly Dávidnak hívnak, mindketten 20 évesek vagyunk.Az egész 2008-ban kezdődött. Egy iskolába, a Fazekas Mihály Gimnáziumba jártunk, ugyanarra a tagozatra (egy évfolyam különbséggel) és a termünk is ugyanazon a folyosón volt, így elég sokszor láttuk egymást, de akkoriban még csak köszönőviszonyban voltunk. Minden nap, iskola előtt a főtéren “bandáztunk” néhányan és a közös ismerősök révén Ő is odakeveredett. Ekkor figyeltem fel rá. Egyre többet beszélgettünk reggelente a suliba menet, majd az akkori szokásnak megfelelően msn-en beszélgettünk sokat. Majd jött egy koncert a ROAD zenekartól, 2008. november 21-én, a Lovardában. Ekkor én már úgy mentem oda, hogy muszáj lesz lépnem az ügy érdekében. Jól éreztük magunkat, majd az elköszönéskor éreztem, hogy az az utolsó pillanat, hogy cselekedjek. Megcsókoltam és Ő ezt nem ellenezte.Azóta több, mint 4 év telt el, ami alatt egyszer sem vitáztunk. Sokszor voltunk már együtt nyaralni, tavaly Görögországba és Velencébe is eljutottunk. Mindennél jobban szeretem őt, és a jelek szerint Ő is így van ezzel… 🙂

Rájuk szavazok >>


Timi és Sanyi

A mi love storynk indulhatna a szokásos „meglátni-és-megszeretni” verzióval, de az nem fedné teljesen a valóságot. Így inkább elmesélem, hogy mi történt valójában…
2007 végén éppen súlyos párkapcsolat-függőségben szenvedtem és lehetetlenebbnél lehetetlenebb alakokkal ismerkedtem össze, csak hogy ne legyek egyedül. Ez odáig fajult, hogy már utáltam tükörbe nézni, annyira haragudtam magamra. Ezért meg is fogadtam, hogy nem fogok újra belesétálni egy kapcsolatba, csak akkor, ha végre igazán tetszik az illető. A sors azonban másképp döntött…
Az új munkahelyem miatt még mindig akadt pár papírmunka, amelyek miatt át kellett ballagnom a Gazdasági Hivatalba. Húztam-halasztottam az ügyintézést, végül egy ködös decemberi péntek délután erőt vettem magamon. A hivatal ekkor már bezárt, így a „kedves” ügyintéző hölgy enyhén szólva nem fogadott szívesen. Lányos zavaromban elhebegtem, miért is jöttem, a nő meg csak nézett rám szúrós tekintettel. Mikor befejeztem, ezt kiáltotta: „Sanyika, gyere már ide, te érted hogy EZ miről beszél?” Annyira elöntötte a düh az agyamat, hogy a belépő magas fiúra ok nélkül is rettenetesen mérges lettem. Tisztán emlékszem az első gondolatra, amikor megláttam „Sanyikát”:
Istenem, az lenne a legszebb, ha még vele is összejönnék!
Sovány volt és nyegle, a felső fogsorából adódó hiányosságok miatt a mosolya is eléggé taszított. Ráadásul olyan kecsesen riszálta a kis sovány popóját, hogy meg voltam róla győződve, hogy a fiúkhoz vonzódik!
Ezzel a fiatalemberrel a további hónapokban munkaügyben többször is találkoznom kellett, ám egyre unszimpatikusabbá vált. Minden alkalommal idétlenül vigyorgott rám, ebből arra következtettem, hogy talán tetszem neki. Remek – gondoltam magamban – ha vele is összejövök, az lesz a legalja.
Ez az ígéretesen induló kapcsolat márciusban kezdett új formát ölteni, amikor elkezdtünk MSN-en csevegni. Így, hogy nem láttam az arcát, egészen megkedveltem, valamint arra is rájöttem, milyen szuper humora van. A lakótársaim éppen államvizsgára készültek, így én unalmamban rábólintottam pár randira, amit én szigorúan munkaértekezletnek tituláltam.
Továbbra sem tetszett benne az égvilágon semmi, de annyira jól éreztem magam vele, mint még soha senkivel. Így teltek múltak a hetek, egyszer csak azon kaptam magam, hogy együtt járunk. Ugyanilyen meglepetésként ért a felismerés, amikor egy tavaszi estén a szemébe néztem, és rájöttem, hogy szerelmes vagyok! Onnantól kezdve szeretem minden porcikáját, úgy, ahogy van.
Ennek már immár 5 éve, azóta másfél éve házasok vagyunk, és áprilisra várjuk kislányunkat, Nórát!
Azóta is sokszor visszagondolok az első benyomásomra Sanyiról. Akkor, és ott, ha valaki figyelmeztet, hogy ő lesz a férjem és a gyermekem apja, valószínűleg keservesen sírva fakadok.
Így azonban hálás vagyok, hogy nem hallgattam magamra és még utoljára esélyt adtam ennek a nyegle fiúnak… és milyen jól tettem! : )

Rájuk szavazok >>


Dorottya és Dániel

Párommal úgy kezdődött az egész történetünk, h ….
2 éve még Iskolába jártunk és egyre jobban érdeklődtünk egymás iránt. Lehívott a boltba, sétálni. Majd elkezdtünk közös programokat szervezni. Pont 2012.dec.21.-én elmentünk ketten a moziba semmit nem mert tenni de olyan aranyos volt majd megkérdezte, hogy nem megyek-e ki hozzájuk Biharnagybajomba én persze egyből rávágtam, hogy IGEN. Kimentem. Bemutatott a szüleinek, megmutatta a lakást és elkezdődött valami olyan amire már régen vágyott mindkettőnk elkezdett hozzám közeledni. Egész nap filmeket néztünk és este elmentünk biliárdozni akkor magához húzott de nem mert még semmit se tenni majd mikor hazaértünk hozzájuk akkor megkaptam első csókomat és egy varázslatos kapcsolat. Ez a kapcsolat a mai napig tart boldogságban 🙂

Rájuk szavazok >>


 







hirdetés