Lovaskocsit vezetett az autónak

Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: archív
Hajdúhadház, Debrecen – A rendőrök befejezték a nyomozást egy hajdúhadházi és egy debreceni garázdával szemben is.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Ügyeletére 2014. június 24-én 19 óra 19 perc körüli időben bejelentés érkezett arról, hogy egy férfi Hajdúhadházon, a Botond utcán egy lovas fogattal nekiment egy személygépkocsinak, majd egy vasvillával több alkalommal ráütött egy másik autóra, amelynek visszapillantó tükrét is lerúgta. A bejelentést követően a járőrök a helyszínre mentek, ahol elfogták az agresszív férfit és előállították a rendőrkapitányságra. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki N. Gyulát, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság ellene garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatta az eljárást és kezdeményezte az őrizetbe vett terhelt előzetes letartóztatását, melyet a Debreceni Járásbíróság 2014. június 26-án elrendelt.

Vele szemben a nyomozóhatóság 2014. július 9-én bíróság elé állítási javaslattal befejezte a nyomozást és az ügyben keletkezett iratokat megküldte az illetékes járási ügyészségnek.

Vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság H. Csaba debreceni lakos ellen garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárásban. A nyomozás adatai szerint a 48 éves férfi 2014. május 24-én 19 óra 40 perc körüli időben, Debrecenben az egyik sörözőben szóváltásba keveredett két helyi lakossal, majd a vita hevében a vendéglátóhely előtt a gyanúsított többször megütötte és megrúgta a sértettet.

A rendőrök a bejelentést követően a helyszínen elfogták és a rendőrkapitányságra előállították a garázdát, akit a nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –