„Lottóláz” a határon…

Biharkeresztesen is dúl a lottóláz
Biharkeresztesen is dúl a lottóláz - © Fotó: Matey István
Biharkeresztes – Sok fogadó nem is igazán tudja, hogy áldás vagy inkább átok lenne számára a négymilliárd.

A múlt héten volt olyan, Romániából érkezett fogadó, aki a közel négymilliárdos főnyeremény bűvöletében egymaga sok száz ötöslottó-szelvényt adott fel a biharkeresztesi lottózóban, félórás sorbanállásra kárhoztatva ezzel a játékostársait. L. Ritók Nóra, a hátrányos helyzetű gyerekek művészeti nevelésével foglalkozó Igazgyöngy Alapítvány vezetője kérésünkre szívesen eljátszott a „mi lenne, ha…” gondolatával.

– Először is biztos alapokra helyezném a művészeti iskola működését, hiszen alapítványi fenntartású intézményként mindig van egyfajta bizonytalanság abban, hogy ebben a szisztémában miként tudunk működni. Munkahelyteremtő beruházásba kezdenék Toldon és nagy számú szociális munkást képeztetnék ki arra, hogy azt a fajta szemléletet, amivel az Igazgyöngy dolgozik, az ország többi részén élő, nehéz sorsú emberek körében is meghonosítsák – mondta az ismert pedagógus. De vajon mit csinálna a négymilliárdos főnyereménnyel az a debreceni vállalkozó, akit 15 milliárd forintra becsült vagyonával a legmódosabb hajdú-bihariként szoktak emlegetni? – őt magát kérdeztük.

Helyszíni riportunkat a szombati Naplóban olvashatják.

HBN-PA








hirdetés