Lopás miatt keresték – Rendőrségi hírek Hajdú-Biharból

Lopás miatt keresték – Rendőrségi hírek Hajdú-Biharból
Hajdú-Bihar – A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 6 személyt fogtak el, akik közül 4 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 főt az ellene érvényben lévő körözés alapján, 1 főt pedig az ország területén történő jogellenes tartózkodás miatt.

Az egyenruhások 20 személyt állítottak elő, ebből 7 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain a rendőrök 2 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül 1 közúti közlekedési baleset súlyos és 1 közúti közlekedési baleset könnyű sérüléssel végződött.

A rendőrök 2014. június 29-én 11 óra 55 perc körüli időben, Debrecenben a Petőfi téren járőröztek, amikor intézkedés alá vontak egy 25 éves férfit. Az egyenruhások igazoltatták a helyi lakost, akiről megállapították, hogy a Debreceni Járásbíróság lopás vétség elkövetése miatt elfogatóparancsot adott ki ellene. A járőrök T. Krisztiánt elfogták és előállították a városi rendőrkapitányságra, majd őrizetbe vették.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdetés