2012.06.11 13:26; Frissítve: 2012.06.26 14:48


London 2012 – Úszásban mind a hat váltóversenyben indulhat magyar egység

Budapest, 2012. június 11., hétfő (MTI) – A női vegyesváltó is rajtengedélyt kapott a nemzetközi szövetségtől (FINA), így mind a hat váltószámban lesz magyar szereplő a londoni olimpián – számolt be a FINA friss döntéséről Kiss László szövetségi kapitány az MTI-nek.

alt hiba beküldése

A szakvezető elmondta, hogy hétfő délelőtt érkezett meg a Magyar Úszó Szövetségbe (MÚSZ) a kedvező hír, amely azt jelenti, hogy sporttörténeti csúcs is született, mivel még sosem fordult elő, hogy fél tucat magyar úszóváltó állhat starthoz egyazon olimpián.
“Vélhetően visszalépés történt” – mondta Kiss László magyarázatul, merthogy eredendően a 4×100-as női vegyesváltó nem indulhatott volna Londonban, szemben a többivel, amely mind – így a három férfistaféta, továbbá a 4×200 és a 4×100 méteres női gyorsváltó is – kiharcolta a részvételt. – Hogy milyen összeállítású négyeseket indítunk, illetve hogy ki lesz váltónként a két tartalék, arról később dönt a MÚSZ” – ismételte meg a kapitány múlt heti közlését, hozzátéve, hogy a kép az e heti Budapest-bajnokság után tisztul le, mivel ez a viadal lesz az olimpiai kvalifikációs sorozat utolsó állomása.
Az “alanyi jogú” öt váltóból a női 4×200-as gyorsváltó a tavalyi, sanghaji világbajnokságon elért ötödik helyével eleve olimpiai résztvevővé vált, s mellé jött a május végi, debreceni Európa-bajnokságon produkált időeredményeinek köszönhetően a további négy – illetve öt – staféta.
Kiss László szerint azzal, hogy mind a hat váltó londoni utazó lett, a korábban gondoltnál is nagyobb létszámú lehet a magyar úszócsapat:
“A FINA kedvező döntésével szinte biztos, hogy 29 versenyzővel számolhatunk” – nyilatkozott a szakember.

-MTI-

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Niki, a nap szépe

Niki ibrányi diáklány, aki imád nagyokat bulizni és táncolni a barátaival, akikkel a legtöbb szabadidejüket is együtt töltik.
tovább »


Login2