London 2012 – Szombaton érkeznek a kajak-kenusok, Vajda bízik magában

London, 2012. augusztus 3., péntek (MTI) – A 13 fős magyar kajak-kenu válogatott és a kísérők csoportja szombaton délelőtt indul útnak Londonba, a XXX. nyári olimpiai játékok helyszínére.

A küldöttség – immár hagyományos módon – nem az olimpiai faluban lakik majd a versenyek ideje alatt, hanem a brit fővárostól 40 km-re nyugatra fekvő Eton Dorney evezős és kajak-kenu központ közelében, egy szállodában.

Elsőként a csapat egyetlen kenusa, Vajda Attila kezdi meg szereplését a Dorney-tavon, ő hétfőn reggel az 1000 m egyes előfutamában száll majd vízre a szám olimpiai és világbajnoki címvédőjeként.

“Attila az a versenyző, akiből a tét a lehető legtöbbet hozza ki. Tavaly a hazai rendezésű, szegedi világbajnokság, most pedig az olimpia lesz az, amely hihetetlen energiát mozgathat meg benne” – mondta róla Storcz Botond szövetségi kapitány.

“Ismerem az ellenfeleimet, tudom, hogy mit tud Brendel, Menkov vagy éppen Cal, és persze tisztában vagyok a saját értékeimmel is. Jó felkészülést tudhatok magam mögött” – idézte a hazai szövetség hírleve a szegedi kenust, aki úgy véli, a verseny elsősorban agyban dől el, így a fizikai felkészültség mellett sokat számít, hogy ki mennyire tud ott lenni fejben is. Szerinte aki bejut a nyolcas döntőbe, az mind esélyes a végső győzelemre, de ő hisz a nagy hajrájában, amelyet annyiszor megvillantott már a világversenyeken.

A 200 m egyesben is induló Vajda fő számának döntőjét augusztus 8-án, szerdán rendezik.

MTI