2012.08.7 15:44; Frissítve: 2012.08.7 15:44


London 2012 – Látássérült kerékpárosok indulnak a paralimpiára

Győr, 2012. augusztus 7., kedd (MTI) – Látássérült kerékpárosok indulnak kétüléses bicikliken a londoni paralimpia megnyitójára szerdán Győrből. A 2000 kilométeres útra egy vak és három gyengénlátó sportoló vállalkozik.

alt hiba beküldése

Mittnacht József ötletgazda, a győri Tandemszem Egyesület elnöke az MTI-nek kedden elmondta: nem egészen három hét alatt akarnak keresztülkerekezni a kontinensen, hogy augusztus 29-én Londonban köszönthessék a fogyatékossággal élő sportolók olimpiáját. Céljuk, hogy akciójukkal felhívják a figyelmet a sérült emberek teljesítményére és az összefogás fontosságára – tette hozzá.

A tandemesek útközben számos programon is részt vesznek: Sindelfingen, Győr testvérvárosa egynapos figyelemfelkeltő programmal látja vendégül a sportolókat. Brüsszelben a magyar EU-biztos kabinetjének tagjai fogadják őket, Luxemburgban pedig együtt kerekezik majd a magyarokkal Kim Kirchen volt kerékpárversenyző is. A tervek szerint Doverben többen is csatlakoznak a győriekhez az utolsó útszakaszra.

Az ötletgazda maga is részt vesz az úton, rajta kívül Baráth Mária, Matis Mónika és Horváth Norbert vállalja az erőpróbát. A tandemes kerekezőket kisbusz kíséri Ausztrián, Németországon, Luxemburgon és Belgiumon keresztül Nagy-Britanniáig. A busz szállítja a kerékpárokhoz szükséges alkatrészeket, továbbá a sátrakat és azokat a holmikat, amelyekre szükség lehet út közben. A csapattal technikai segítő és önkéntes tolmács is utazik.

A győri látássérültek kezdeményezését számos magyar és külföldi civil szervezet, vállalkozás segítette szervezéssel vagy pénzbeli támogatással – mondta el Pió Márta, az utat szintén támogató Első Győri Lions Klub médiafelelőse az MTI-nek.

MTI

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Bernadett, a nap szépe

Bernadett 18 éves rudolftelepi lány. A vizsgái után a vendéglátásban szeretne elhelyezkedni. A nyárra még nincs terve, de ahogy a barátnőit ismeri…
tovább »


Login2