London 2012 – Kozákon, Kovácsékon és a férfi négyesen a sor – ELŐZETES

London, 2012. augusztus 8., szerda (MTI) – A két magyar aranyérmet hozó szerdai döntők után a csütörtöki finálés napon Kozák Danuta, a címvédőként rajtoló Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa páros, valamint a férfi négyes küzd majd a minél jobb helyezésért a londoni olimpia kajak-kenu versenyén.

A tavalyi, szegedi világbajnokságon és az idei, zágrábi kontinensviadalon ezüstérmes, 25 éves Kozák – aki a négyes tagjaként szerdán olimpiai aranyat nyert – a favoritok közé tartozik az 500 méteres verseny nyolcas végjátékában. A döntő mezőnyének tagja még a címvédő ukrán Inna Oszipenko-Radomska, a 2000-es bajnok olasz Josefa Idem, a finn Anne Rikala, a dán Henriette Hansen, a dél-afrikai Bridgitte Hartley, a svéd Sofia Paldanius és Simon Miklós tanítványa, a hazai közönség előtt szereplő Rachel Cawthorn. Magyar szempontból kedvező, hogy a Kozákot az idei Eb-n legyőző német Katrin Wagner-Augustin nem jutott fináléba.

“Danuta nagyon jó erőben van, az elő- és középfutamban nyújtott teljesítményéről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Nagyon bízunk benne” – mondta vele kapcsolatban Storcz Botond szövetségi kapitány.

A Kovács, Douchev-Janics kettős athéni és pekingi győzelmének megismétlésére készül ugyancsak 500 méteren – ha sikerülne, az páratlan teljesítmény lenne. Az olimpiák történetében még egyetlen páros vagy négyes egység sem tudott triplázni ugyanabban az összeállításban. Kovács – aki benne volt a szerdán győztes négyesben – és Janics is pályafutása negyedik ötkarikás aranyát gyűjtheti be.

A Fábiánné Rozsnyói Katalin által irányított, s a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán vezette Kammerer, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összeállítású férfi kajaknégyes kedden remek előfutam-győzelemmel biztosította helyét a döntőben. Az ötödik olimpiáján szereplő Kammerer azt mondta: szinte minden számban tudna tippelni a dobogósokra, de ebben nem, mert annyira kiegyenlített a mezőny, hogy kiszámíthatatlan, ki győz.

 

A csütörtöki, magyar érdekeltségű döntők programja:

10:48 ó: férfi K-4 1000 m (Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel)

11:15 ó: női K-1 500 m (Kozák Danuta)

11:42 ó: női K-2 500 m (Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa)

 

MTI



Sporthírek






hirdetés