London 2012 – Imrének próbál segíteni az olimpiáról lemaradt Boczkó

London, 2012. augusztus 1., szerda (MTI) – A pekingi játékokon negyedik, de a londoni olimpiáról lemaradt Boczkó Gábor a helyszínen szurkol és próbál segíteni Imre Gézának, aki jelenleg a legjobb 16 között jár a férfi párbajtőrözők szerdai egyéni versenyében.

“Nem kívánom senkinek, amit én érzek. Azt hittem, annál, hogy valaki negyedikként lemarad az éremről az olimpián, nincs rosszabb, de most megtapasztalhatom, hogy van. Nagyon rossz, hogy nem lehetek ott a páston, ráadásul bosszantóan kevésen múlt, hogy ez így történt” – mondta az MTI érdeklődésére a magyar vívó, aki 2004-ben, Athénban ezüstérmes lett Imrével csapatban.

Az ExCeL vívócsarnokának lelátóján szurkoló 35 éves Boczkó magánemberként tartózkodik Londonban, de mint mondta, mindenben megpróbál segíteni Imre Gézának.

“Ismerjük egymást ezer éve, minden rezdüléséről tudom, hogy mit jelent, így remélem, a hasznára lehetek a tanácsaimmal. Úgy fogom fel, mintha most kiestem volna a 64 között, és a továbbiakban ez lenne a feladatom” – fogalmazott.

Imre Géza – aki a nyitófordulóban egy marokkói riválison jutott túl magabiztosan – a következő körben, a legjobb nyolc közé kerülésért a norvég Bartosz Piaseckivel csap össze magyar idő szerint 12:15-től. Az északi versenyző a francia Gauthier Grumier-t búcsúztatta nagy csatában, 14-13-mal.

“Jobb, hogy a lengyel származású norvég következik, a francia nagyon jó vívó. Én 15-10-es magyar győzelmet jósolok” – mondta mosolyogva Boczkó Gábor.

Lódi Renáta, az MTI különtudósítója jelenti.

MTI








hirdetés