2012.07.28 13:38; Frissítve: 2012.07.28 13:42


London 2012 – Hosszú döntős, Jakabos kiesett 400 m vegyesen

London 2012 - Úszás London 2012 - Úszás
London, 2012. július 28., szombat (MTI) – Hosszú Katinka a harmadik helyen döntőbe jutott, Jakabos Zsuzsanna viszont kiesett 400 m vegyesen a londoni olimpia úszóversenyeinek szombati nyitónapján.

alt hiba beküldése

Mindkét magyar a 3. futamba kapott besorolást, s 75 méter után ki is alakult a végső sorrend: vezetett a kínai Je Si-ven (Ye Shiven), mögötte nem sokkal a szám világbajnoka, Hosszú, majd Jakabos tempózott. Utóbbi az utolsó 100-on maradt le két riválisától, de így is harmadikként csapott a célba, azonban tetemesre nőtt hátránya miatt az esti finálés szereplésről lecsúszott.
Hosszú 4:33.77 perces idővel került döntőbe, a kínain kívül még az amerikai Elizabeth Beisel bizonyult gyorsabbnak nála az utolsó futamban, míg Jakabos 4:37.37 perccel kilencedik lett, de több mint egy másodperccel maradt el a nyolcadik, még éppen döntős szintén amerikai Caitlin Leverenztől.
“Eléggé kiúsztam magam, de bízom benne, hogy maradt bennem, és este még jobb leszek” – nyilatkozta Hosszú az MTI-nek. “A rajtot megelőzően nagyon izgultam, de ez az első olimpiai fellépés előtt érthető. Örülök, hogy jól ment az úszás, az pedig külön öröm, hogy először szerepelhetek olimpiai döntőben.”
    Hosszú 4:33.77 perces idővel került döntőbe, a kínain kívül még az amerikai Elizabeth Beisel bizonyult gyorsabbnak nála az utolsó futamban, míg Jakabos 4:37.37 perccel kilencedik lett, de több mint egy másodperccel maradt el a nyolcadik, még éppen döntős szintén amerikai Caitlin Leverenztől.
-MTI-

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Alexandra, a nap szépe

Alexandra, a csinos debreceni lány első alkalommal volt fotózáson, ahol elmondása szerint nagyon jól érezte magát és már nagyon várja a következőt.
tovább »


Login2