London 2012 – Futamgyőzelemmel döntős a férfi kajaknégyes

Akt.:
London 2012 – Futamgyőzelemmel döntős a férfi kajaknégyes
London, 2012. augusztus 7., kedd (MTI) – Megnyerte futamát, ezzel közvetlenül a csütörtöki döntőbe jutott a magyar férfi kajaknégyes 1000 méteren a londoni olimpia keddi versenynapján.

A hangulatra a hétfői nyitányhoz hasonlóan ezúttal sem lehetett panasz a brit fővárostól 40 km-re nyugatra fekvő Eton Dorney központban, a lelátók annak dacára megteltek, hogy most is csak előcsatározásokat rendeztek. A nézők között ott volt egy maroknyi, de annál hangosabb magyar szurkolócsoport, a Beé István vezette “Beé-közép” is, amelynek tagjai piros-fehér-zöldbe öltözve, dobokkal, kereplőkkel felszerelkezve buzdították a honfitársakat.

Az ezen a napon érdekelt három magyar egység közül először a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán vezette Kammerer, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összeállítású férfi kajaknégyes mutatkozott be, öt hajót felvonultató futamukban a győzelem egyből döntőt ért. Jól kezdtek Fábiánné Rozsnyói Katalin tanítványai, a rajt után egy ideig vezettek, majd féltávnál a második helyen haladtak a csehek mögött. A hajrához érkezve aztán visszatámadtak, sikerrel, s ha szoros versenyben is, de megnyerték a futamot, s jutalmul kihagyhatják a középdöntőt.

“Ki akartuk használni azt a lehetőséget, hogy egyenes ágon be lehet jutni a döntőbe, úgyhogy keményen megnyomtuk ezt a pályát – mondta a parton a tavaly K-2 500 m-en Tóth Dáviddal világbajnok, ötkarikás újonc Kulifai Tamás. – Jól indultunk, de a hideg idő miatt a végére egy kicsit bekötöttünk. Tudunk ennél jobbat is menni, de kezdésnek jó volt.”

“Nagyon elfáradtam – kezdte értékelését Kammerer Zoltán. – Őszintén szólva előzetesen nem gondoltam volna, hogy sikerül nyernünk. Szerintem jó pályát mentünk, de elárulom, hogy a végén már számoltam a bójákat, kilenc, nyolc, hét… Azt hittem, sosem érünk be. Hogy mi lesz a döntőben? Szinte minden számban tudnék tippelni a dobogósokra, de ebben nem. Annyira kiegyenlített a mezőny, hogy kiszámíthatatlan, ki győz.”

Később még Kozák Danuta (K-1 500 m), illetve a címvédő és 2004-ben is aranyérmes Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa duó (K-2 500) áll rajthoz az előfutamban. Ezekben a számokban nem lehet egyből a nyolcas fináléba kerülni, úgyhogy a magyarokra még biztosan vár egy középfutam is a nap folyamán.

 

MTI



Sporthírek






hirdetés