London 2012 – Elődöntőt remélnek a brazil női kézilabdások

London, 2012. július 24., kedd (MTI) – Világversenyen minden idők legjobb eredményét elérve, legalább az elődöntőbe szeretne jutni a brazil női kézilabda-válogatott a pénteken kezdődő londoni olimpián.

Morten Soubak szövetségi kapitány elmondta: a felkészülésük remekül sikerült, ami erőt ad csapatának, így optimistán várják a rajtot.

“Szeretnénk mind a szurkolóinknak, mind az ellenfeleknek meglepetést okozni azzal, hogy elődöntőbe jutunk” – jegyezte meg a dán szakvezető.

A brazilok részt vettek az utóbbi három olimpián, legjobb eredményük egy hetedik hely Athénból, ugyanakkor tavaly, a hazai rendezésű világbajnokságon ötödikek lettek; nagy tornán korábban soha sem végeztek ilyen előkelő helyen.

Spiller István, az MTI különtudósítója jelenti.

MTI