London 2012 – Cseh Lászlót 14-szer ellenőrizték

London 2012 – Cseh Lászlót 14-szer ellenőrizték
Budapest, 2012. július 12., péntek (MTI) – Közel ezer doppingvizsgálatot végeztek a Magyar Antidopping Csoport (MACS) szakemberei, így két héttel a londoni olimpia előtt a munka nagy részén túl vannak – jelentette ki Tiszeker Ágnes, a nemzeti doppingellenőrzésért felelős MACS vezetője.

 

A szakember a pénteki sajtótájékoztatón elmondta, hogy az ötkarikás játékok előtti szűrőprogram keretében mind a 158 magyar indulót többször is kontrollnak vetették alá, minimum három alkalommal, de például Cseh Lászlót, az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok úszót nem kevesebb, mint 14 alkalommal ellenőrizték.

Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára ugyancsak kitért rá, hogy az elmúlt hetek néhány hazai pozitív esete is mutatja, mekkora szükség van a kellően hatékony doppingellenőrzésre, de a felvilágosításra is.

“A MACS elkötelezett és színvonalas munkája lehet a garancia arra, hogy alapvető célkitűzésünknek megfelelően tisztán versenyezve és eredményesen jövünk haza Londonból” – mondta Molnár.

Fazekas Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetője azt emelte ki, hogy a doppingellenes küzdelemhez kellő állami forrást sikerült megőrizni.

Ami a részleteket illeti, Tiszeker Ágnes elmondta, hogy a “csúcstartó” Cseh mellett akadtak más, a MACS által ugyancsak gyakran “foglalkoztatott” sportolók.

“Vannak, akiket 12-szer, 13-szor ellenőriztünk, főképpen az atléták, az úszók és a kajak-kenusok közül. A 158 sportolótól pedig összesen 747 mintát vettünk, ebből 631 volt a vizelet- és 116 a vérminta. Ez minden szempontból biztonságot ad, de tökéletes garancia nincs – hangsúlyozta Tiszeker doktor, aki hozzáfűzte: – Semmiféleképpen nem számítok olyan drámára, mint ami Athénban volt a 2004-es doppingbotránynál, de azért lehetnek pozitív esetek Londonban is.”

A MACS első embere elmondta, hogy a brit fővárosban a mintegy tízezer versenyző körében összesen 6250 ellenőrzést végez a játékokon közreműködő ezer ellenőr, köztük tizenhárom magyar szakember. Naponta négyszáz vizsgálatot végeznek, folyamatosan, tehát 24 órán keresztül, az analízisre az ultramodern londoni laborban kerül sor, és 24 órán belül meglesz az eredmény is.

Az olimpia előtt három magyar doppingügy akadt: a vízilabdázóknál Török Béla, a bő keret tagja produkált pozitív tesztet, majd az evezős Juhász Adrián került ki doppingvétség miatt az ötkarikás csapatból. Mindketten eltiltást kaptak.

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke kedden jelezte, hogy egy olimpiai A szintet teljesítő atléta fennakadt egy versenyen kívül elvégzett doppingellenőrzésen. A diszkoszvető Fazekas Róbertet a MOB nem nevezte a játékokra.

 

 

sjk \ slr \ sag

 

MTI

Címkék: