London 2012 – Az NBC utaztatását is magyarok irányítják

London, 2012. július 26., csütörtök (MTI) – Az amerikai NBC televíziós társaság csapata alkotja 2800 fővel a legnagyobb sajtós küldöttséget a londoni olimpián. A csatorna munkatársai számára külön 218 autó és busz áll rendelkezésre, a szállítás koordinálását pedig részben magyarok, Kocsi András és Holly Gábor végzik.

A Londonban autóvezető-oktatóként dolgozó Kocsi András az MTI-nek elmondta, négy csoport szervezi az NBC újságíróinak utaztatását. Az Olimpiai Parkban található médiaközpontban szinte egy egész szintet elfoglalnak az amerikai tévések, emellett a Vizesközpontnál és a Tower Bridge-nél is kialakítottak egy-egy stúdiót.

Az NBC a nagyobb sztárokat BMW-vel viszi az interjúkra, Kocsi András megemlítette, hogy éppen most kellett lemosatnia egy BMW-t a 14-szeres olimpiai bajnok Michael Phelps számára.

Az NBC 4,38 milliárd dollárért vette meg a 2020-as olimpiáig az amerikai közvetítési jogokat.

A többi újságíró szállítását a hotelekbe és a versenyhelyszínekre részben szintén egy magyar, Zsiga György koordinálja.

Ambrus Gábor, az MTI különtudósítója jelenti.

MTI



Sporthírek