London 2012 – Aranyérmes a női kajaknégyes

Akt.:
London 2012 – Aranyérmes a női kajaknégyes
Budapest, 2012. augusztus 8., szerda (MTI) – Aranyérmet nyert a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Fazekas Krisztina összeállítású kajaknégyes 500 méteren a londoni olimpia szerdai versenynapján.

Az elmúlt három évben a magyar kvartett győzött ebben a számban a világbajnokságokon, a júniusi, zágrábi Európa-bajnokságon azonban csak harmadik lett, s ezért sokan féltették is. Storcz Botond szövetségi kapitány előzetesen ugyanakkor azt mondta: szerinte megint a nagy rivális németekkel “meccselhetnek” majd Szabóék a győzelemért, de a lengyelek és a fehéroroszok hajója is ott lehet az élcsoportban.

A magyar négyes előfutam-győzelemmel került a nyolcas döntőbe, ahol remekül rajtolt, s az Eb-második fehéroroszokkal, valamint a németekkel együtt érkezett a táv feléhez. Az utolsó 200 méterhez érkezve aztán már tisztán a magyarok vezettek, s bár a riválisok megpróbáltak velük tartani, méterről méterre növelték előnyüket. A finis már nem tartogatott izgalmakat, egyértelműen a magyarok hajója ért elsőként a célba.

“Hihetetlenül boldog vagyok, csodálatos érzés elsőként áthaladni a célvonalon – mondta Kovács a döntőt követően. – Nagyon készültünk erre, sikerült három olimpiai ezüst után aranyat nyerni.”

Kovács Katalin pályafutása harmadik ötkarikás aranyérmét szerezte, míg a többiek először állhatnak majd az olimpiai dobogó tetejére.

Magyarország női kajakos kvartettje az ötkarikás játékokon 1992-ben, Barcelonában tudott diadalmaskodni legutóbb. Azóta mindig a németek nyerték ezt a számot.

 

Eredmények:

női K-4 500 m, olimpiai bajnok:

MAGYARORSZÁG (SZABÓ GABRIELLA, KOZÁK DANUTA, KOVÁCS KATALIN, FAZEKAS KRISZTINA) 1:30.827 p

2. Németország (Carolin Leonhardt, Franziska Weber, Katrin Wagner-Augustin, Tina Dietze) 1:31.298

3. Fehéroroszország (Irina Pamjalova, Nagyesda Papok, Volga Csudszenka, Marina Pavtaran) 1:31.400

 

MTI



További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek