2012.07.4 10:12; Frissítve: 2012.07.4 10:13


London 2012 – A tízpróbázó Szabó Attila is indulhat

Budapest, 2012. július 4., szerda (MTI) – Szabó Attila olimpiai B szintet érő 8003 pontos egyéni csúccsal nyerte meg kedden a Honvéd összetett atlétikai versenyét, így biztosította helyét a londoni olimpián.

 

A magyar szövetség honlapjának kedd éjszakai tájékoztatása szerint a rekkenő hőségben rendezett viadalon a szinthez korábban már többször is közel kerülő többpróbázó a tíz számból háromban egyéni rekordot döntve jutott pályafutása során először 8000 pont felé.

“Attila bebizonyította, hogy ha valaki nagyon akar egy eredményt, akkor arra minden körülmények között képes – mondta Dornbach Ildikó szakmai igazgató. – A legutóbbi versenyén elcsúszott néhány ponttal, már akkor is több jó száma volt, de a kevésbé sikeres nyolcadik száma után kissé hitehagyott lett. Összekapta magát újra, és bebizonyította, hogy lehetetlenek nincsenek, ha az ember akar valamit. Ebben a rettenetes melegben ezt a két napot keményen végigküzdötte. Három egyéni csúccsal! És a végeredmény is egyéni csúcs lett, ami már egy nagyon tisztességes eredmény.”

Szabó sikerével húszra nőtt a londoni játékokon induló magyar atlétikai csapat létszáma.

A szinttel még nem rendelkező atlétáknak vasárnapig van még lehetőségük megfelelő eredmény elérése, akkor zárul ugyanis a szintteljesítési időszak.

 

 

scp \ sgr \ ppd

 

MTI

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

alt hiba beküldése
Címkék:


Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Alexandra, a nap szépe

Alexandra, a csinos debreceni lány első alkalommal volt fotózáson, ahol elmondása szerint nagyon jól érezte magát és már nagyon várja a következőt.
tovább »


Login2