London 2012 – A győztesek hűtőt, a vesztesek büntetést kapnak Észak-Koreában

Szöul, 2012. augusztus 3., péntek (MTI) – Bár az észak-koreai sportolók saját bevallásuk szerint sikereiket Kim Dzsong Unnak, az ország vezetőjének köszönhetik, az országból már elmenekült egykori sportolók úgy vélik, inkább a szigorú kiképzés és a hatékony büntetések állnak a kiemelkedő eredmények mögött.

A valamilyen sportban tehetséget felmutató gyerekeket már kiskoruktól kezdve különleges iskolákban kezdik el nevelni, és motivációként győzelem esetére különböző jutalmakat – például hűtőt – ajánlanak fel nekik, a veszteseket viszont munkatáborral fenyegetik.

“Észak-Koreában a sportolókat az elit tagjainak tartják, ezért nemzeti szinten támogatják, irányítják és képzik őket” – mondta Vu Jung Lí, a szöuli Észak-Korea tanulmányok egyetem professzora. Az ígéretes tehetségeket a kommunista párt sportbizottsága saját kezűleg válogatja ki, majd egy speciális, néha még költőpénzt is biztosító iskolákba küldik őket – mesélte Gu-Kieong Bang, egy Dél-Koreába menekült északi sportoló.

Az ilyen iskolákban a képzés része heti négy óra ideológiai oktatás is, amelynek célja, hogy a sportolók hűségesek legyenek az ország mindenkori vezetőjéhez. “Az abszolút hűség az országhoz és a vezetőjéhez az észak-koreai sportolók gondolkodásnak alapja” – tette hozzá egy másik kivándorolt sportoló.

Észak-Korea hat hivatalos versenynap után a nyolcadik helyen állt az összesített éremtáblázaton, az aranyak számát tekintve azonban négy éremmel hatodik volt. A világtól elzárkózó kommunista országból 56 sportoló érkezett az olimpiára, akik 11 sportágban indulnak. Aranyérmet eddig női és férfi súlyemelésben valamint női dzsúdóban sikerült szereznie az észak-koreaiaknak, és reményeik szerint további sikereket érhetnek el bokszban, birkózásban, műugrásban, asztaliteniszben és íjászatban.

Az aranyéremmel hazatérő sportolók autót, lakást és pénzt is kapnak az államtól eredményeikért cserébe, de ami ennél is fontosabb, nemzeti hősként, a nép sportolójaként fognak rájuk tekinteni. A veszteseknek azonban nincs könnyű dolga, főként ha Észak-Korea valamelyik ősellensége – például az Egyesült Államok vagy Dél-Korea – nyert helyettük. Noha arról nincsenek független forrásból megerősített információk, hogy az ilyen sportolókat munkatáborba küldik, ha az illetékes úgy találják, hogy az atléta “hűtlen” volt Kim Dzsong Unhoz, kizárhatják a klubjából.

MTI








hirdetés