Lókupecek hozhatták be a kórt

Hajdúszoboszló – Magyarországon közel 50 évig nem regisztráltak fertőző kevésvérűségben szenvedő állatot, először 2010-ben fordult elő 8 eset.

A szomszédos Romániában 2012-ben 1641 esetet jelentett a román hatóság, 2013-ban 946, 2014-ben pedig 610 fertőzött állatról tudtak. Emiatt az Európai Bizottság korlátozta is a román lovak unión belüli mozgását. Csakhogy az illegális állatkereskedelmet nem sikerült megfékezni…

– Véleményünk szerint az illegális lókupecek hozhatták az országba az első fertőzött egyedeket – mondta portálunknak dr. Nemes Imre. – Megyénk rizikósabb helyzetben van a közvetlen szomszédság miatt? – kérdeztük. – Attól függ, sok-e a lókupec – válaszolta. És sok? – dobtuk vissza a „labdát”, erre azonban nem tudott konkrét választ adni. Beszélt azonban arról, minden állatvásáron és állatkiállításon ellenőrzi a hatósági állatorvos az oda szállított lovakat, de sajnos az illegális árusok nem ott, hanem azok környékén próbálják értékesíteni a lovakat.

HBN–SZFÁ








hirdetés