Loki: muszáj lesz tanulni a hibákból!

Akt.:
Kovács Anna
Kovács Anna - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Kikaptak, így hiába játszott gólerősen, nem tud elégedett lenni magával Kovács Anna.

A Bajnokok Ligája-résztvevő Ferencváros együttesével mérkőzött meg a női kézilabda NB I. ötödik fordulójában, kedden este az Elek Gyula Arénában a DVSC Schaeffler csapata. A cívisvárosi egylet kénytelen volt nélkülözni játékmesterét, Lotte Grigel ugyanis kézsérülése miatt nem volt bevethető.

Remekül kezdett a Loki, a 23. percben például egál volt az állása (23–23), és félidőben is csak hárommal ment a Fradi (20–17). Aztán mintha a szünetben elvágtak volna valamit, nem találta a ritmust a Debrecen a második játékrész elején, és a jobb erőkből álló hazaiak ezt ki is használták. A 40. minutumban már 11 volt közte, és a végére is maradt a nagy FTC-fölény, 38–27-re nyertek Elek Gábor tanítványai.

Nem állt össze a védelem

A vereség ellenére többen is kimagaslót nyújtottak a Lokiból, például Kovács Anna is folyamatosan veszélyt jelentett a Ferencváros kapujára.

– Jól kezdtünk, ez vitathatatlan, a támadások terén nem volt gond, viszont a védelmünk egész mérkőzés alatt nem állt össze. Sok lerohanásgólt kaptunk, ennyit nem lehet. A szünet után ráadásul nagyon pontatlanná váltunk, kapkodtunk, ellenfelünk pedig meglépett. Kijött a két csapat közti különbség. Láttuk a hibákat, ezeket ki kell javítani, és tovább építkezni – foglalta össze Kovács Anna, a DVSC átlövője, aki úgy véli, mindegy, hogy éppen milyen célokért küzd a két együttes, a Loki és a Fradi meccsei mindig rangadónak számítanak.

Arról is érdeklődtünk, a hét gólig jutó játékos meg volt-e elégedve a saját teljesítményével:

Valóban voltak jó periódusaim, de amikor egy csapat kikap 11 góllal, akkor nem lehet egyetlen játékos sem elégedett magával.”

Kovács Anna azt is elmondta, a gárda elég fáradt, nem kaptak pihenőt, szerdán már edzés várt rájuk. Az öt találkozó után a tabella kilencedik helyén álló Loki legközelebb jövő pénteken lép pályára, mikor is a sereghajtó Eger látogat a Hódosba.

HBN