tehetségkutató

2019.11.15. 14:02

Fölszállott a páva: Laczkó Botond osztálytársai a tévé előtt drukkolnak

Hajdú-Bihar megye is büszkén képviselteti magát a Duna Tv Fölszállott a páva népzenei és néptáncos tehetségkutató idei évadában.

Fotó: Dandé Melinda

A hajdúsámsoni kötődésű, 10 éves Laczkó Botond ugyanis előzetes válogatás alapján bekerült az elődöntőbe, melyet pénteken fog közvetíteni a Duna Tv 19.30-kor.

Racka juhot is nyert

Botond szüleitől örökölte tehetségét, ugyanis a házaspár 20 évig táncolt a debreceni Hajdú Táncegyüttesben. Így érthető, hogy a kis néptáncos kisebb korában, pontosan már négyévesen néptáncot tanult.

„Tetszett, ahogy anyáék táncolnak, nagybátyámat pedig láttam a 2013-as Fölszállott a páva műsorában, és mintát adott számomra”

– mesélte Botond. Nagybátyja mai napig tánctanár a Hajdú Táncegyüttesben, az ő ösztönzésére jelentkezett a Fölszállott a páva idei évadába.

Szülei is látták már nagyon korán, hogy Botinak zsigerből jött a ritmus, a tánc, ahogy elkísérte őket a fellépésekre, versenyekre.

A tehetségkutató előtt már voltak versenyei a kisfiúnak – Jászberényben, a Civis Cuháré, Hortobágyon a Pásztortánc – melyek közül szinte kivétel nélkül az első helyezést hozta el. Az egyik versenyen még racka juhot is nyert.

Anyukája, Réka, testvére, Anna, Boti és apukája, Robi | Fotó: Dandé Melinda

Botond dupla eséllyel indul a versenyen, hiszen szóló-páros és csoportos kategóriában is nevezett. Műsorszámai, a két botos pásztortánc egyéniben, csoportosan pedig a kalotaszegi táncok. Az ő korosztályában összesen 12 szólóversenyző van, pénteken hárman mérik össze tudásukat. Csoportosan november 22-én.

„Nagyon oda kell tennem magam az elődöntőben, mert pont a legerősebbekkel kerültem össze. Kicsit szoktam ideges lenni, de tánc közben elengedem magam”

– árulta el a tehetség.

Botond egy álma már teljesült, hogy ilyen kicsi korában a tévében megmutassa mindenkinek, lehet így táncolni már ennyi idősen is. A másik vágya pedig, hogy szeretné megnyerni a tehetségkutatót. Szülei és kistestvére mindenben támogatják, el is utaznak Botonddal a megmérettetésre, osztálytársai, tanító nénijei is természetesen a tévé előtt fognak drukkolni neki.

Dandé Melinda

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában