Loki győzelem – szép csendben

A hazai B-közép java része önkéntes száműzetésbe vonult, a többiek pedig hallgattak.

A Fradi ellen elszenvedett vereséget követően az újonc Siófok ellen kellett talpra állnia a DVSC-Korvex csapatának,.Az önbizalom-növelő sikerre azért volt nagy szükség, mert a Lokira a hét végén KEK-meccs vár Podgoricán. A meccs eleje azt tükrözte, hogy a hajdúsági hölgyekben még benne volt az FTC-től kapott pofon, hiszen nehezen találták a ritmust a Bakó-tanítványok. Ebben közre játszhatott az is, hogy a debreceni B-közép nem ment el szó nélkül a múlt heti, fővárosi produkció mellett, azaz éppenhogy némasági fogadalmat tettek a drukkerek, akik igencsak megfogyatkozott létszámban figyelték csendben a meccset. Az exdebreceni tréner, Varga József által irányított siófokiak jól kezdtek, a 18. percben vezetett először a Loki. De a „hatalomátvétel” sem nyugtatta meg igazán a hazaiakat, ugyanis a szünetben mindössze egyetlen góllal „mentek” Bulath Anitáék (15–14). A pihenőt követően összeszedettebb lett a DVSC-Korvex játéka, keményebben, s így hatásosabban védekeztek Bognár Barbaráék, s ennek következményeképpen a támadójátékuk is eredményesebbé vált. Az utóbbi hetekben remeklő Kazai Anita újfent nagyot alkotott, szebbnél szebb találatokkal ragadtatta tapsra a publikumot. A meccs végére azért kidomborodott a különbség a mérkőző felek között, s bár az utolsó két percben három gólt kaptak a cívisvárosiak a győzelmük nem forgott veszélyben (31–28).

Mesterszemmel

Bakó Botond: – A bizonyítási kényszer sokszor negatív irányba csapott át, de ebben a helyzetben nem volt egyszerű játszani. Leszünk ettől sokkal jobbak is.

Varga József: – A sokkal jobb erőkből álló Debrecen otthonában nem okoztunk csalódást. Sok sikert kívánok a Lokinak a KEK-ben!

 
DVSC-KORVEX–SIÓFOK KC 31–28 (15–14)

Debrecen, 600 néző. V: Herceg J., Wiedemann

DVSC: Triffa – Csáki, BORBÁS 4, BULATH 5, Szabó V. 2, Hornyák D., KAZAI 6. Cs: Kiss É (kapus), LOVRIC 4, BOGNÁR B. 7 (4), Slakta 2, Bogdanovics 1, Juhász G. Edző: Bakó Botond

SIÓFOK: Lajtos – Sterbik 1, KovácsA. 4 (2), Csuka 2, Szűcs V. 2, Valovics 3, SZEPESI 8. Cs: Scholtz (kapus), BLOJ 2, BARNA 4, Tóth M., Kiss O., Nagy R. 1, Vasas 1. Edző: Varga József

Kiállítások: 6, ill,. 8 perc

Hétméteresek: 4/4, ill 3/2

Az eredmény alakulása: 10. p.: 3–6. 19. p.: 9–9. 26. p.: 15–11. 37. p.: 18–17. 41. p.: 23–18. 48. p.: 27–21. 55. p.:30–25.