Lóháton járőröztek a polgárőrök

Akt.:
Örömmel fogadták az akció résztvevőit
Örömmel fogadták az akció résztvevőit - © Fotó: Törőcsik László
Debrecen – A rendőrséggel közös akciókban a napi életvitel javításában is segítenek, ha kell.

Esti akciót, közös járőrszolgálatot tartott június 27-én a Debreceni Polgárőr Egyesület a Cívis Városért a rendőrség szakembereivel.

Sziklási Péter, a DPE alelnöke, szolgálatvezetője arról tájékoztatott, hogy a közös akció célja a kijelölt közterek, játszóterek, lakótelepek, mezőgazdasági termőterületek, dohányboltok, italboltok ellen­őrzése volt.

Gyógy- és élelmiszerek

Az akciót négy csoportban hajtották végre, amelyben 12 polgárőr, öt rendőr, valamint öt polgárőrautó is részt vett. A kiemelt ellenőrzésben a Nagy­erdő területén ugyanakkor két lovas polgárőr is járőrszolgálatot adott.

Sziklási Péter kiemelte: az egyik akciócsoport Ondód nehezen megközelíthető külterületén egy egyedül élő idős embert is felkeresett, aki örömmel látta a polgárőrök, rendőrök megjelenését. Az illető többek között azt kérte, hogy segítsenek neki legalább egy héten egyszer az élelmiszer beszerzésében, a gyógyszerei kiváltásában. – Szükségesnek tartjuk, és ez terveink között is szerepel – hangsúlyozta ennek kapcsán Sziklási Péter –, hogy Debrecen és vonzáskörzete nehezen megközelíthető részein folyamatosan keressük fel az ott élőket, felajánlva segítségünket a mindennapok életvitelének javításáért.

A biztonságérzet fokozása

Hozzátette: – Célunk a külterületeken élők biztonságérzetének fokozása is, hiszen a jogsértések előfordulása őket is egyre erőteljesebben érinti.

Az alelnöktől megtudtuk továbbá: járőrszolgálatuk végeztével leszűrték az akció eredményeit, és a tapasztalataik alapján úgy vélik, hogy a lakosság igényt tart a hasonló polgárőri és rendőrségi tevékenységre.

Ennek megfelelően folytatni fogják a együttes szolgálatot, a közös munkát – hangsúlyozta Sziklási Péter.

HBN