Helyi közélet

2015.07.27. 18:45

„Sok embernek okoztunk örömet”

Debrecen - Mostanában az utolsó lemezük utolsó száma az énekes-gitáros kedvence – talán nem véletlen. Interjú Szűcs Krisztiánnal, a Heaven Street Seven frontemberével.

Debrecen - Mostanában az utolsó lemezük utolsó száma az énekes-gitáros kedvence – talán nem véletlen. Interjú Szűcs Krisztiánnal, a Heaven Street Seven frontemberével.

A Heaven Street Seven 20 esztendőnyi zenélés után nyáron befejezi pályafutását. A csapat búcsúturnéja Debrecent is érintette, így alkalmunk nyílt arra, hogy a Campus Fesztivál nulladik napján találkozzunk Szűcs Krisztiánnal, a banda énekes-gitárosával. Az okokról lehetőségekről, tervekről, a klubéletről beszélgettünk vele.

Van valami különleges emléke debreceni fellépéseik kapcsán?

Szűcs Krisztián: A debreceni fellépéseink mindig különlegesek, mert jó bulik szoktak lenni. Egy viszont biztos, hogy valamiért a zenekari busszal állandóan eltévedünk a városban. Nem tudom, miért, mert nem átláthatatlanok az utcák. Külön érdekes, hogyha csak a Campus Fesztivált nézzük, ez már a sokadik helyszín, ahol megtartják, szóval Deb­recen kellően változatos és színes hely.

Szokott fesztiválokra járni magánemberként? Van kedvence?

Szűcs Krisztián: Nem nagyon, mert az elmúlt nagyon sok évben a fesztiválszezonban koncerteztünk is, emiatt arra már nem volt ingerem, hogy még külön is elmenjek valahova. De persze előfordult, hogy kimentem a Szigetre, amikor épp nem kellett fellépnünk.

Milyennek látja egyébként a magyar fesztivál- és klubéletet? Többször nyilatkozta, hogy a klubélet gyakorlatilag olyan, mint 15-20 éve volt. Ön szerint min kellene változtatni, hogyan lehetne más szemléletet kialakítani a szervezők és a közönség oldaláról?

Szűcs Krisztián: Inkább azt mondanám, hogy 10-20 éve több klub volt, bár akkor még mi is másképpen tekintettünk erre az egészre, hiszen szívesen játszottunk bárhol mínusz kétezer forintért. De hogy a jelenlegi helyzeten miképpen lehetne változtatni, azt nálam sokkal okosabb emberek sem tudják. De például annak idején a PANKKK-program (Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért – a szerk.) arra is jó volt, hogy kisebb klubok és zenekarok el tudtak érni olyasmiket, amiket enélkül a támogatás nélkül nem. Külföldön erre nagyon sok jó példa van, Franciaországban kvázi állami fizetést is kapnak a zené­szek, ami meg már kicsit talán túlzás és életszerűtlen. De az mindenképpen meg­érne egy-két garast, hogy a kisebb városokban fellendüljön a klubélet.

Mikor érezték legelőször, hogy abba kellene hagyni a közös zenélést? Mi adta a végső lökést a befejezéshez?

Szűcs Krisztián: Igazából ez egy folyamat volt, s egy bizonyos pont után ki kellett mondani, hogy ennek itt a vége. Körülbelül húsz évesen alapítottuk meg anno a zenekart, s az egy teljesen más élethelyzetet jelentett, akkoriban sokkal kevésbé foglalkoztunk egyéb dolgokkal a zenélésen kívül, de ahogy öregedtünk, felszínre kerültek egyéb igények is, s mostanra jutottunk el oda, hogy befejezzük.

A zenekar tagjai mivel fognak foglalkozni a búcsúturné befejeztével?

Szűcs Krisztián: Mindenkinek van zenével kapcsolatos egyéb ügye, szóval ennek nem fordítunk hátat. Jómagam biztosan csinálok majd egy új „valamit”, nem tudom még, hogy fog ez kinézni. Egyelőre még ab­szolút a búcsúturnéra koncentrálunk, aztán majd meglátjuk, mit hoz a jövő.

Van olyasmi, amit szeretett volna elérni vagy megcsinálni a HS7-nel, de nem sikerült?

Szűcs Krisztián: Ha azt mondanám, hogy nincs, akkor minimum én lennék a Mick Jagger. Sosem lehetünk elégedettek, a pohár mindig csak félig van tele. Tiné­dzserként sok mindenre vágyik az ember, s annak egy részét biztosan nem fogja elérni. De reálisan nézve létrehoztunk egy jól működő zenekart, amely sok embernek okoz örömet és számunkra is fontos, ráadásul 20 évig fenn tudtuk tartani, ami egy nagyon jó dolog.

Bánja-e, hogy egy-két lehetőségen túl nem próbálkoztak meg komolyabb külföldi karriert kiépíteni?

Szűcs Krisztián: Persze, ez kicsit fáj is nekünk. De ez egy nagyon nehéz feladat, azon nálunk sokkal tudatosabb, fiatalabb zenekarok, amelyek ezzel próbálkoznak, szintén nehezen érnek el bármit. Persze szereztünk jó élményeket, hiszen a MIDEM-díj (az Európai Unió, a MIDEM és az MTV Europe közös, Border Breakers Award European Breakthrough Award különdíja, amelyet 2006-ban kapott meg a zenekar – a szerk.) vagy közös Európa-turné az ausztrál The Church zenekarral egyszerre volt örömteli és fájdalmas is. Azt láttuk, elvi szinten abszolút megállnánk a helyünket külföldön is, de például az infrastrukturális különbségek sem tették ezt lehetővé.

A zenekar melyik időszakára a legbüszkébb?

Szűcs Krisztián: Három lemezt tudnék kiemelni, a Cukor, a Tudom, hogy szeretsz titokban és a Felkeltem a reggelt címűt vagy esetleg még az angol nyelvűek közül a Goalt, amelyek jobban összeálltak, jobban össze lettek gyúrva a többinél.

Ez egyébként nagyjából egybe is esik azzal, mit szeretnek tőlünk az emberek.

Melyik HS7-dal áll legközelebb a szívéhez és miért pont az?

Szűcs Krisztián: Mostanság a Felkeltem a reggelt utolsó dala, az Úristen a kedvencem, amelyet azért is promótálok egy kicsit, mert élőben sosem játsszuk – mindössze egyszer hangzott el, még a lemezbemutató idején. Egyébként elég szimbolikus, hogy az utolsó lemez utolsó száma tetszik.

A szex, drogok és rock n roll-ból az első kettőhöz hogy viszonyultak az elmúlt 20 évben?

Szűcs Krisztián: Hú, ez nagyon övön aluli! Nem tudom, hogy miről van szó... Egyébként nem vagyunk az a klasszikus csajozós-drogozós társaság. Régebben persze előfordultak emlékezetes dolgok, de alapvetően nem mi vagyunk vagy voltunk az a brigád, akikre ez jellemző. De persze egy jó fröccs mindig jól esik.


A Campus Fesztivállal foglalkozó további cikkeinket itt találja.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában