Lezárták a tolvaj és az orgazda ügyét

A tehergépjárműt a tettes feltörte és eltulajdonította az akkumulátort
A tehergépjárműt a tettes feltörte és eltulajdonította az akkumulátort - © Fotó: Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság
Debrecen – A nyomozók vádemelést javasolnak abban az ügyben, amelyben kézre kerítették a tolvajt és az orgazdát.

Egy férfi 2013. október 28-án 19 óra 34 perckor telefonon tett bejelentést a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére arról, hogy a debreceni Kádár dűlőben parkoló tehergépkocsiját ismeretlen tettes feltörte és a járműből eltulajdonította az akkumulátort, több liter üzemanyagot, valamint néhány alkatrészt. A bejelentést követően a rendőrök helyszíni szemlét tartottak, valamint adatgyűjtést és tanúkutatást hajtottak végre. A nyomozás során a Gépjármű-felderítési Alosztály munkatársainak olyan információk jutottak a birtokukba, amely alapján két napon belül azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helyi férfit, akit a kapitányságra előállították. A nyomozóknak a 22 éves N. Lajos kihallgatásán beismerő vallomást tett.

A rendőrök azonban nem csak a tolvajjal szemben kezdeményeztek eljárást, hanem egy 42 éves helyi férfi ellen is, aki a lopott értéktárgyakat megvette a gyanúsítottól annak tudatában, hogy azok bűncselekmény elkövetéséből származnak. A nyomozók orgazdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Imrét elfogták és előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták.

A két terhelttel szemben lopás bűntett, valamint orgazdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – szakértő bevonásával – folytatott nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdetés